A május eleji munkaszüneti napok miatt megváltozott a hivatalok ügyfélfogadási programja.
2013. április 15., 18:092013. április 15., 18:09
2013. április 15., 18:262013. április 15., 18:26
A májusi minivakációt a turizmus területén tevékenykedő vállalatok kérték, így összekötik május 1-jét és a húsvétot, melynek első napja szintén szabad lesz május 6-án, hétfőn. Ennek köszönhetően a közalkalmazottak és iskolások május 1–6. között hatnapos vakációt kapnak, a csütörtöki és pénteki napot a közszférában dolgozóknak előre le kell dolgozniuk.
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalban ezt a két napot az elmúlt szombaton dolgozták le, illetve a következőn pótolják be. Ezért április 19-én, pénteken 8-tól 16 óráig dolgoznak a hivatal irodáiban, a pénztár pedig 8-tól fél 3-ig lesz nyitva. Szombaton az irodákban 8-tól fél kettőig lesz ügyfélfogadás, a pénztár pedig 8-tól 12-ig lesz nyitva.
A közpénzügyi hivatal alkalmazottai e hónap elejétől 18-áig módosított programmal dolgoznak. Ezek szerint hétfőn, kedden és szerdán 17.30, szerdánként 18.30, pénteken pedig 15.15 óráig tart a munkaprogram.
A postai hivatalok nem szünetelnek május 2-án és 3-án, tehát a városi hivatalok 8-tól 16 óráig, a vidékiek pedig a hétköznapi program szerint tartanak nyitva. Az iskolákban év végéig kell bepótolniuk ezt a két napot.
A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.
A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.
Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.
Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.
Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.
Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.
Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.
Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.
Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.
Kéthetes európai turnéra indul a Szentegyházi Gyermekfilharmónia (Fili), a tízállomásos körút során több országban koncerteznek.
szóljon hozzá!