
Szeptember 22-étől számos jutalékot kellett eltörölniük a hazai bankoknak az 50-es kormányrendelet értelmében, ennek azonban sok pénzintézmény nem tett maradéktalanul eleget. Emiatt Hargita megyében is jelentősen megnőtt a bankok elleni fogyasztói reklamációk száma, sokan arra panaszkodnak, hogy egyes bankok megpróbálják kijátszani a törvényt.
2010. november 01., 14:572010. november 01., 14:57
2010. november 01., 15:002010. november 01., 15:00
Az új jogszabály értelmében a bankoknak kilencven nap állt rendelkezésükre, hogy újratárgyalják meglévő hitelszerződéseiket, és szeptember 22-étől számos jutaléktípust el kellett törölniük, többek közt a kockázati jutalékot is. Ezt azonban több bank nem tette meg, egyes pénzintézetek csupán átnevezték a díjszabást, vagy hozzáadták egy másik jutaléktípushoz. A Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez beérkezett, bank elleni panaszok többsége ilyen jellegű visszaélésekkel kapcsolatos – tudtuk meg Kolcsár Béla ügyvezető igazgatótól, aki azt is elmondta, hogy alig több mint egy hónap alatt ötven fölé nőtt a különböző pénzintézetek elleni reklamációk száma Hargita megyében.
„Sok olyan jutalék volt, ami megszűnt, a leglényegesebb a kockázati jutalék. Most csak négy jutaléktípust lehet alkalmazni” – magyarázza Kolcsár Béla. Hargita megyében tizennyolc banknak vannak fiókjai, a fogyasztók panaszai nyolc pénzintézmény esetében bizonyultak megalapozottaknak, de a reklamációk többsége három bank ellen irányul, és a több mint ötven panasz túlnyomó része a kockázati jutalék alkalmazását kifogásolja – tájékoztatott a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője, hozzáfűzve, hogy ezek a súlyosabb kihágások.
A központi sajtó híradásai szerint a panaszos banki ügyfelek tömeges perekre készülnek, a Nemzetközi Valutaalap viszont az 50-es kormányrendelet módosítására kérte Romániát, arra hivatkozva, hogy az jelenlegi formájában sérti a bankok jogait és az uniós elveket.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.