Megkapták a támogatást a pályázók

Átutalták az idei támogatási összegeket a Szülőföldön magyarul programban pályázók jelentős többségének, a juttatást csupán azok nem kapták még meg, akik idén pályáztak először.

Széchely István

2013. október 29., 16:592013. október 29., 16:59

2013. október 29., 17:042013. október 29., 17:04

Az elmúlt hétvégén az ábécésorrend alapján összeállított lista végén lévő pályázók is megkapták a Szülőföldön magyarul program keretében nyújtott támogatást, az átutalások befejeződtek azok esetében, akik nem idén pályáztak először a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásra – tájékoztatott Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke. Elmondta, a program során idén 108 ezer kitöltött pályázati adatlap érkezett az RMPSZ-hez, ezekben mintegy 160 ezer tanuló számára igényelték a támogatási összeget a szülők vagy törvényes képviselők. A juttatást 156 700 óvodásnak és diáknak ítélték meg, valamint nagyjából 2100 felsőoktatásban tanuló hallgatónak.

Azoknak a kérése került elutasításra, akik nem tettek eleget a hiányos pályázati adatlappal kapcsolatos felszólításnak, vagy túl sok igazolatlan hiányzásuk volt a tanév első szemeszterében, illetve amennyiben nem a pályázási feltételeknek megfelelő oktatási formát látogatnak, azaz nem magyar tagozaton járnak iskolába – fejtette ki Burus Siklódi Botond, hozzáfűzve, hogy körülbelül ezer pályázatot kellett elutasítani az említett okok miatt. A kedvezően elbírált pályázatok esetében a támogatások összértéke mintegy 45 millió lej.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által koordinált Szülőföldön magyarul program keretében nyújtott nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást körülbelül tízezer diák nem kapta még meg, vagyis azok, akik első alkalommal pályáztak. Ők a közeljövőben kapnak értesítést arról, hogy számlát nyitottak számukra, valamint arról is, hogy melyik OTP bankfiókban vehetik át a nekik kiállított bankkártyát. A támogatási összeget valószínűleg november folyamán számukra is átutalják. Demeter Attila, a pályázati pénzeket átutaló OTP Bank Románia képviselője megerősítette, hogy azok, akik nem először pályáztak, már mind megkapták a pályázati pénzeket, vagyis a támogatásra idén jogosultak 92 százaléka – közölte Demeter Attila.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
2026. március 15., vasárnap

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában

Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?

Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?
2026. március 14., szombat

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó

Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó
2026. március 14., szombat

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán

Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Vidéken is elkezdődnek a víz- és szennyvízhálózat-építések

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként csíkszéki községekben is elkezdődik a víz- és csatornahálózatok építése. Pénteken újabb szerződéseket írtak alá, ezúttal Csíkszentlélek és Csíkszentgyörgy, valamint Csíkszereda további városrészei számára.

Vidéken is elkezdődnek a víz- és szennyvízhálózat-építések
2026. március 13., péntek

Útlezárásra lehet számítani március 15-én Csíkszeredában

Forgalomlezárásra lehet számítani vasárnap délben a csíkszeredai Vár téren a március 15-i ünnepség alkalmával – rendkívüli ülést tartott a helyi önkormányzati képviselő-testület pénteken.

Útlezárásra lehet számítani március 15-én Csíkszeredában
2026. március 12., csütörtök

Kezdődhet a víz- és csatornahálózat építése Szécsenyben és Csibában

Aláírták a kivitelezési szerződést a Csíkszeredához tartozó Szécseny víz- és csatornahálózatának építésére, a csibai városrészben pedig vízhálózat készül a beruházás részeként. A Harvíz Rt. óriásprojektjének első munkálatai kezdődnek.

Kezdődhet a víz- és csatornahálózat építése Szécsenyben és Csibában
Hirdetés