
Fotó: Thomas Campean
Egy-két héten belül bejelentik, ki lesz a független jelöltjük – ígérték korábban szerkesztőségünknek az MPP-sek. Az idő letelt, mi rákérdeztünk.
2016. február 09., 20:322016. február 09., 20:32
Gálfi Árpád, a polgáriak helyi szervezetének elnöke most úgy nyilatkozott, folyamatosak az egyeztetések a potenciális jelöltekkel, és a „kellő időben” tájékoztatják az udvarhelyieket.
„Van több jelentkező, olyan is, akit mi nem szeretnénk indítani, mert nem tartjuk megfelelőnek” – fogalmazott, hozzátéve, nem érzi úgy, hogy a kései bemutatás miatt jelöltjük hátránnyal indulna. Leszögezte: nem politikust indítanának, városgazdában gondolkodnak. Az EMNP-vel továbbra is együtt gondolkodnak – számítva a kiábrándult RMDSZ-tagokra –, a nemzeti oldalt képviselve.
Ezt Jakab Attila, a néppártiak udvarhelyi elnöke is megerősítette. „A nemzeti oldal egy közös jelölt mögé akar felsorakozni. Nem pártpolitikusban gondolkodunk” – jelentette ki.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!