Kövér László Székelyudvarhelyen: esélyt kell adni az összefogásnak

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Három napos kampánykörútjának egyik állomásaként Székelyudvarhelyre is ellátogatott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke. A közéleti fórumon arra próbált választ adni, hogy a korábbi RMDSZ – kritikus diskurzusa miért vezetett mára oda, hogy a közelgő romániai parlamenti választásokon a Szövetség támogatására buzdítson.

Dósa Ildikó

MTI

2016. november 29., 11:482016. november 29., 11:48

2016. november 29., 13:412016. november 29., 13:41

Olyan eszközöket látunk érvényesülni a román hatalom részéről a magyar közösséggel szemben, amire eddig nem láttunk példát. Eddig is rossz volt a helyzet, azonban a magyarellenesség nem nyilvánult meg ennyire brutális nyíltsággal – indokolta látogatását Kövér László. Hozzátette, hogy nemrég visszaolvasta saját nyilatkozatait 2002-től az RMDSZ-re vonatkozóan, „hát hogy is mondjam, elég durva állítások voltak ezek nem annyira stílusában, mint tartalmában. Amikor ezeket mondtam, komolyan is gondoltam, nincs okom ezeket visszavonni”.

Azért jutott mégis oda, hogy az MPP-vel együtt a Szövetséget támogassa, mert matematikailag kizárt volt, hogy két magyar párt bejusson a román parlamentbe, ezért egyedüli alternatívát a közös indulás jelentett. Az eredeti kiindulópont a koalíció létrehozásában az volt, hogy olyan komolyan vehető új nemzeti érzelmi politikai erőt kell létrehozni az RMDSZ mellett, amely pályamódosításra bírhatja azt. „Nem osztom azt a véleményt, hogy a képviselet nélküliség is jobb, mint a rossz képviselet: eljutottunk oda, hogy megpróbáljuk befolyásolni a szövetség irányát – majd a választások után kiderül, hogy Bukarestben sikerül-e a két MPP színekben bejutó képviselőnek úgy együttműködniük, hogy közben az önállóságukat megtartsák” – jelentette ki a házelnök.

Nem azért történt meg a kompromisszum, mert az MPP megkerülhetetlen erőt képvisel, hanem mert olyan nehéz helyzet állt elő az RMDSZ szempontjából, amikor annak vezetősége is belátta, hogy kétséges vállalkozás lett volna az 5 százalékos küszöb átugrása. „Megértem azokat, akik ezt az együttműködést nehezen tudják feldolgozni, azonban azt gondolom, hogy nem kell egyetlen MPP-snek sem szégyenkeznie ezért a megállapodásért. Lehet igaza bárkinek, ha nem tudunk erőteljes képviseletet megvalósítani, olyasmi fog bekövetkezni, még ha ehhez köze lehet az eddigi 26 éves képviseletnek is, amit mindannyian szeretnénk elkerülni – jósolta Kövér hozzátéve, hogy ezzel kapcsolatosan most nem szeretne részletekbe bocsátkozni. Azt kell megvizsgálni, mit akarunk elérni a közéletben képviselőink által, hogyan tudnánk saját magunk urai lenni Románia területén belül, olyan formán, hogy ne hátrány legyen magyar iskolába járni.

Döglött lóra nem kell patkó

Moderátori kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem biztos, hogy az erkölcsi iránytű ezzel az összefogással nem tört el, azonban szeretné, ha elhinnék, hogy nincs erkölcsi dilemmája azzal kapcsolatban, amit ezen a találkozáson elmondott és arra kérte a jelenlevőket, hogy legalább fontolják meg mondandóját. Ez az együttműködés nem jelenti feltétlenül, hogy sikeres lesz, hiszen az RMDSZ hitelvesztésének egyik oka az volt, hogy sokat volt kormányon, azonban most ő is azt  mondja, hogy fontos, hogy megint kormányon legyen, mivel ellenzékből nem lehet sok babért aratni, főként nem etnikai kisebbségi képviseletből. Ugyanakkor nem mindig könnyű megtalálni azt a határt, meddig szabad egy olyan kormány mellett maradni, amelyik nem teljesíti kötelezettségeit, választási ígéreteit. Hozzátette, hogy a legnagyobb baj az erdélyi magyar képviselettel, hogy nem tudta megőrizni hitelességét, a 26 év alatt elveszett a valódi értelme annak, hogy miért is vannak: ezt kell visszaszerezni. „Lehet, hogy nem lesz sikeres az együttműködés, mert ellenzékben kell üldögélnünk a parlamentben, de ez nem jelenti azt, hogy fölösleges, hogy a következő parlamenti választáson nem kell megismételni ezt”– summázta Kövér László.

Hallgatói hozzászólásra, mely szerint döglött lóról le kell szállni, nem pedig ezüstpatkóval patkolni, válaszolta: „Nehogy bárki is azt gondolja, hogy boldog vagyok a kialakult helyzettől, lehet az is, hogy tévedek. Egyetértek azzal is, hogy most nem a választás szabadságát, hanem a választás kényszerét éljük. Nincs arra garancia, hogy a választások után megváltozik az RMDSZ hozzáállása, de adhatunk egy esélyt, reménykedhetünk. Annak is igaza van, aki azt mondja, hogy eddig az RMDSZ nem tett semmit, azonban most nem az a lényeg, hogy mi volt, hanem, hogy mi lesz ezután” – jelentette ki a házelnök.

A hozzászólók némelyike kijelentette, időre van szüksége, hogy feldolgozza „a Fidesz színe változását”, más „szerecsenmosdatásnak” tartotta az RMDSZ iránti bizalom megnyilvánulását, megint más pedig azt kérdezte Kövér Lászlótól, hogy számíthat-e rá a Székelyudvarhelyen már sikeres EMNP-MPP koalíció, ha a decemberi választásokon megbukik az RMDSZ-MPP összefogás.

Kövér László köszönetet mondott a kíméletlen őszinteségért, de kijelentette: az erdélyi magyar politika az önsorsrontás olyan szintjére jutott, ami tovább nem vihető. Az országgyűlés elnöke kijelentette: csak az vált jegyet az esetleges későbbi bírálatok megfogalmazására, aki elmegy szavazni december 11-én.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 28., szombat

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen

Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást

Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást
2026. február 26., csütörtök

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen

Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén
2026. február 26., csütörtök

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval

Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval
2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés