A belügyminisztérium pontosítása értelmében mégsem január 15-éig kell megkötni a kötelező lakásbiztosítást, hanem július 15-éig. Nem történt újabb törvénymódosítás, de jelenleg a jogszabály és annak alkalmazási normái ellentmondanak egymásnak, mindenki másképpen értelmezi a szabályozást, a lakosság pedig továbbra is passzív hozzáállást mutat.
2011. január 05., 16:292011. január 05., 16:29
2011. január 05., 16:382011. január 05., 16:38
Közleményben pontosít a belügyminisztérium a kötelező lakásbiztosítás határidejével kapcsolatban, a 2008/260-as törvény 35. cikkelyére hivatkozva, melynek értelmében nem január 15-étől, hanem július 15-étől válik kötelezővé a lakásbiztosítás megkötése árvíz, földrengés és földcsuszamlás esetére. A jogszabály bevezetésének időpontját korábban már többször is elhalasztották, majd nemrég a törvényt is módosították, ennek ellenére számos cikkely még mindig többféleképpen értelmezhető. Még a szakemberek is ezen a véleményen vannak.
„Mint majdnem minden cikkelyét, ezt is többféleképpen lehet értelmezni” – mondja Bíró Albin, a Biztosításokat Felügyelő Bizottság (CSA) Tanácsának tagja. A törvény decemberi módosítása értelmében akik fakultatív biztosítással rendelkeznek a kötelező lakásbiztosításról szóló törvényben foglalt természeti katasztrófákra (árvíz, földrengés, földcsuszamlás), nem esnek a jelenlegi jogszabály hatálya alá, így nem kötelesek a Katasztrófák Elleni Biztosítási Csoportba (PAID) tartozó 13 biztosítótársaság valamelyikénél megkötni a kötelező lakásbiztosítást. A jogszabály alkalmazási normáit viszont nem igazították a módosított törvényhez, ezek még mindig arról szólnak, hogy csak a PAID-hez tartozó társaságoknál lehet megkötni a kötelező lakásbiztosítást – mondta el Bíró Albin, hozzáfűzve, hogy még a biztosítótársaságok is gyakran érdeklődnek, köthetnek vagy sem lakásbiztosítást a szóban forgó károkra. Ez bárhol megköthető, annak ellenére, hogy a normákat még nem igazították a módosított törvényhez – közölte.
A kötelező lakásbiztosítás megkötési határidejének elhalasztása miatt csak 2011. július 15-e után büntethetik a polgármesteri hivatalok azokat a jogi és magánszemélyeket, akik elmulasztották megkötni a 10, illetve 20 eurós biztosítást. A halasztás hírére több millió romániai lakástulajdonos lélegezhet fel, a többség ugyanis még nem kereste fel a biztosítótársaságok valamelyikét ez ügyben. A közel 8,5 millió lakásnak mindössze öt százalékára kötötték meg a biztosítást, árvíz, földrengés és földcsuszamlás esetére, ez 420 000 kötelező lakásbiztosítást jelent országszinten – tudtuk meg Bíró Albintól.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
szóljon hozzá!