Fotó: Bodnár Arthur
Szerdán befejeződött a számítógép-vásárlási értékjegyek kiutalása az Euro 200-as program keretében, minden Hargita megyei tanintézmény megkapta ezeket. A 200 euró értékű állami támogatásban részesülő diákok a napokban kézhez papják az utalványokat.
2010. július 21., 16:082010. július 21., 16:08
2010. július 21., 16:242010. július 21., 16:24
Fotó: Bodnár Arthur
A számítógép-vásárlási támogatást nehéz anyagi körülmények között élő diákok igényelhetik évről évre. Az erre jogosultakat a tanintézmények értesítik arról, hogy mikor vehetik át a kupont, amelyet bármelyik, számítógépet forgalmazó boltban felhasználhatnak – közölte a Hargita megyei tanfelügyelőség részéről Bíró Csaba szakreferens. Idén 573 Hargita megyei diák kért számítógép-vásárlási támogatást, ám mindössze 279-en kapják meg, a többi kérést elutasították. A tanügyminisztérium ugyanis a programra kiutalt éves költségvetés alapján számolja ki, hogy országos szinten hányan kaphatják meg a támogatást, majd listázza az igénylőket a családjukban megvalósított egy főre eső jövedelem szerint. A felső határt idén 48,06 lejben határozta meg a szaktárca. Az udvarhelyi diákok közül mindössze nyolc felelt meg idén a program követelményeinek.
Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.
Súlyos közlekedési baleset történt szerda délután Szászrégenben, a Beresztelke felé vezető útszakaszon. Egy súlyos, életveszélyes állapotban levő és két könnyebben sérült személyt szállítottak kórházba.
Elrendelte a legfőbb ügyészség Horațiu Potra vagyonának a zár alá vételét. A zsoldosvezért folytatólagosan elkövetett adócsalással, sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják ebben az ügyben.
Narancssárga és sárga kódú árvízriasztást adott ki szerdán az Országos Hidrológiai Intézet, az érintett Hargita megyei területeken árhullámokra, heves vízlefolyásra és vízszintemelkedésre kell számítani.
Az elmúlt 24 órában a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak összesen 106 sürgősségi bevetésen kellett helytállniuk. Közúti balesetekhez, tizenegy tűzesethez, kidőlt fák eltávolításához riasztották őket.
Súlyos károkat okozott a kedd esti vihar Tusnádfürdőn: hatalmas széllel és esővel csapott le a fürdővárosra alig néhány perccel azután, hogy a Ro-Alert rendszeren keresztül riasztás érkezett.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga kódú figyelmeztetést adott ki július 9-ére, 12 és 22 óra között. A viharos időjárás az ország számos megyéje között Hargita és Kovászna megyét is érinti, Maros megyére az enyhébb, sárga kód érvényes.
Egy aktuális tragédiát lovagolt meg egy újrahasznosított videóval a Medveles Erdélyben-Gyergyószentmiklóson Facebook-oldal, amelyről mi is hírt adtunk.
szóljon hozzá!