Kibővített wellnessközponttal várják a turistákat Parajdon

Új napozóterasszal, bárral és kádfürdős gyógykezelő részleggel indítja a nyári szezont a tavaly felavatott parajdi élményfürdő és gyógykezelő komplexum. A wellnessközpontban a május végén tartott technikai szünet alatt végezték el a bővítéseket.

Veres Réka

2016. június 24., 14:092016. június 24., 14:09

2016. június 24., 14:172016. június 24., 14:17

Tizennégy férőhelyes kádasfürdőrészleget indítanak be jövő hónapban – mondta el Berde László, a központot működtető cég adminisztrátora. A gyógykezelő részleg tervéről már tavalyi látogatásunkkor mesélt, ám akkor még nem rendelkeztek a szükséges engedélyekkel. Berde elmondta, a sós víz hőmérsékletének szabályozását és az állandó nyomást kellett biztosítaniuk a gyógykezelések beindítása előtt. Legkésőbb július 15-étől termálvizes és elektroterápiás kezelésekre is járhatnak a vendégek, ugyanis akkorra már egy orvosi rendelőt is indítanak, ahol egy szakorvos és asszisztensnő irányítja majd a tevékenységet. Az orvos egyébként javasolhat kezelést is a fürdővendégeknek, a kádfürdőzés előtt, illetve a kúra lejárta után is megvizsgálhatja őket, egészségügyi tanácsokat adhat.

A május végére tervezett technikai leállás alatt kicserélték a fém tusolótálcákat, mivel túl magasak voltak, ugyanakkor kényelmetlen volt a használatuk, és csúszásveszélyes is volt a tusolórészleg. Mozaikból alakították ki a új tusolótálcákat, ugyanakkor javították a víz lefolyását, és a medencetérben, a tusolótálcák előtt is üvegmozaikot helyeztek el, ezzel csökkentve a csúszásveszélyt – magyarázta Berde. A jobb szellőzés érdekében és a páralecsapódás megakadályozásáért tíz bukóablakot szereltek fel a wellnessközpontban.

Napozóterasszal is bővítették a központot, így a nyári időszakban a vendégek nem a zöldövezeten, hanem egy 155 négyzetméteres ledeszkázott placcon napozhatnak, ahol ötven napágy áll majd rendelkezésükre – sorolta a másik nagyobb újítást Berde. Az élményfürdő egy konyhával és egy bárral is bővült, ahol ezentúl nagyobb étel- és italkínálattal várják a vendégeket, akik a kinti fedett teraszon elegánsabb környezetben frissülhetnek fel.

A féléves javítási szünet alatt leengedték a vizet a medencékből, fertőtlenítették és kitakarították a tereket, a pezsgőfürdők és a hideg-meleg csobbanók körül a deszkafelületeket felcsiszolták és újrakezelték. Az édesvízű medencénél a mozgáskorlátozottaknak lépcsőt helyeztek el, így már nem létrán kell beereszkedniük – magyarázta Berde. Ugyanekkor a gőzfürdőket aromaadagoló rendszerekkel bővítették, jelenleg az egyikben eukaliptusz-, a másikban citrusillat kényezteti a vendégeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

2025. július 06., vasárnap

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
2025. július 06., vasárnap

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand

Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand
2025. július 05., szombat

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon

A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn

Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.

Motoros baleset a Kalonda-tetőn
Motoros baleset a Kalonda-tetőn
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn

2025. július 03., csütörtök

Kritikus szakaszhoz értek a parajdi sóbányánál – a vezetékrendszer kanyarulata jelenti a kihívást

A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.

Kritikus szakaszhoz értek a parajdi sóbányánál – a vezetékrendszer kanyarulata jelenti a kihívást
2025. július 02., szerda

Öt juhot ölt meg a medve Ivóban, mielőtt kilőtték

A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.

Öt juhot ölt meg a medve Ivóban, mielőtt kilőtték
2025. július 02., szerda

Félmillió forintos segély a parajdi bánya dolgozóinak és azoknak, akiket kiköltöztettek

Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.

Félmillió forintos segély a parajdi bánya dolgozóinak és azoknak, akiket kiköltöztettek
2025. július 01., kedd

Megy a nyugtatás Parajdon: csak újabb „kisebb beszakadások”, de legalább több a hegesztő

Nem veszélyes vagy előreláthatatlan és nem számottevő – ezekkel a jelzőkkel illetik Parajdon a bányakörüli változásokat és méréseket. Azt viszont hangsúlyozzák, hogy már többen hegesztik a nagy fekete csöveket.

Megy a nyugtatás Parajdon: csak újabb „kisebb beszakadások”, de legalább több a hegesztő
2025. július 01., kedd

Megnyílt a sósvizű strand Parajdon

Egy ígéretét legalább be tudta tartani a Salrom vezetősége, hiszen szerdán megnyílt a sósvizű strand Parajdon. Néhány turista rögtön ki is használta a lehetőséget: volt, aki napozott, mások a medencében lubickoltak.

Megnyílt a sósvizű strand Parajdon
Megnyílt a sósvizű strand Parajdon
2025. július 01., kedd

Megnyílt a sósvizű strand Parajdon