
Fotó: Bodnár Arthur
Az elmúlt napokban tapasztalt gyors felmelegedésnek köszönhetően a strandidény megnyitására készülnek a székelyudvarhelyi és környékbeli fürdőhelyek, sőt némelyik már fogadja a vendégeket. A tavalyi, katasztrofálisnak mondható strandszezon után napos, meleg nyarat remélnek idén az üzemeltetők.
2011. május 19., 16:162011. május 19., 16:16
2011. május 19., 16:332011. május 19., 16:33
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is június elején nyitja meg kapuit a városi strand, a szolgáltatásokban nem lesznek változások, és jó hír, hogy a helyi tanács múlt év novemberében meghozott döntése értelmében a jegyek ára nem emelkedik – tudtuk meg Ülkei Zoltántól, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályának vezetőjétől. A múlt évi gyerek- és felnőttjegyárak a következők voltak: 8-tól 19 óráig 4, illetve 7 lej, 16–19 óra között 2, illetve 5 lej, 19–21 óra között 2, illetve 4 lej. Ülkei Zoltán hozzátette, jobb idényben reménykednek, mint amilyen a tavalyi volt, remélhetőleg idén az időjárás kedvezőbb lesz a strandoláshoz.
Amennyiben az időjárás nem romlik el, a szejkefürdői strand már a hétvégén megnyílik, a jegyárakról még nem döntöttek, de e tekintetben nem lesznek nagy változások tavalyhoz képest – tudtuk meg Radi Gábortól, a strand működtetőjétől. Elmondta azt is, hogy a medencék takarítása után a fertőtlenítést végzik, sőt részben már fel is töltötték a medencéket, a víz tiszta, hőmérséklete 19 fok.
Az idei újdonságokkal kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy növelték a strand homokkal borított részét, és idén több nap-, illetve pihenőágy, valamint napernyő áll majd a vendégek rendelkezésére. „A komplexum meleg vizes, kádas gyógyfürdője már egy hónappal ezelőtt kinyitott” – mondta Radi. A vállalkozó ugyanakkor nehezményezi, hogy a Borvíz Útja projekt keretében megkezdett munkálatok már hónapok óta állnak, és emiatt még mindig úgy néz ki a Szejke, „mintha lebombázták volna”.
A Septimiában már május elsején feltöltötték a külső medencét – tudtuk meg Verzár Lóránttól. Múlt hét végétől kezdték látogatni vendégeik a szabadtéri medencét, mert a víz korábban még nem volt eléggé felmelegedve – közölte a szabadidőközpont ügyvezető igazgatója. Elmondta azt is, hogy jegyáraik nem változtak idén, 16 lej a felnőttjegy, a gyerekek 9 lejért strandolhatnak, akárcsak tavaly. Utóbbiaknak gyermekjátékokkal – például felfújható csúszdával – kedveskedik idéntől a Septimia, ez még nem valósult meg, de folyamatban van – fogalmazott Verzár Lóránt.
A szentegyházi termálfürdő néhány éve már be sem zár, hiszen a nagyméretű, felfújható sátornak köszönhetően télen is tud működni. A nyári strandszezon azonban éppen most kezdődik itt is, hiszen a medencéket most födték ki – tudtuk meg Gál Zakariástól.
A sóskúti strandot hosszas telefonálgatás ellenére sem tudtuk elérni, de információink szerint ott június elsején szeretnék megnyitni a kapukat a fürdőzők előtt.
Hidegebb napok elé nézünk, ami a következő – április végére, május elejére eső – hetet illeti, mint ami ilyenkor lenni szokott – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett négyhetes időjárás-előrejelzésében.
Sepsiszentgyörgy védőszentjét ünnepli április 24-én. Sárkányölő Szent György alakját hivatott jelképezni a város központjában emelkedő, cseppet sem klasszikus „Süsü-szobor” is, amely huszonöt év elteltével is frappáns vicceknek ad ihletet.
Az üzemanyagválság tekintetében aggasztó kilátások várhatók középtávon Romániában – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
Nicușor Dan államelnök pénteken kijelentette, hogy nem fogja elfogadni a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által támogatott kisebbségi kormány megalakítását.
Az oktatási minisztérium a jövő héten megszervezi a próba-képességvizsgát a nyolcadikosok számára azokban az iskolákban, amelyek márciusban nem vettek részt az országos próbafelmérőn.
Nicușor Dan államelnök pénteken kijelentette, hogy még a nap folyamán aláírja a PSD-s miniszterek felmentéséről, illetve az ideiglenes miniszterek kinevezéséről szóló rendeleteket, ha minden rendben van.
Rendszeresen visszajár egy kifejlett medve a marosvásárhelyi Somostetőre, az állatkert közelében. A biztonság érdekében csapdát helyeztek el azon a területen, ahol az állatot a leggyakrabban látták.
Nem tiltja be teljesen a játéktermek működését a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, de a város egy eldugott ipari övezetébe száműzi őket. Erről a pénteki rendkívüli tanácsülésen született döntés.
Nem vesz részt olyan kormányban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, amelyet az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség támogat – jelentette be a párt miniszterelnök-helyettese pénteken.
szóljon hozzá!