Jótékonysági fotópályázat a fedél nélküliekért

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

A hajléktalanok gyógyszeralapjának fedezésére gyűjt támogatást a székelyudvarhelyi menedéket működtető Albert Schweitzer Alapítvány. E célból hirdet immár második alkalommal jótékonysági fotópályázatot szeptember 18-ai határidővel, a remény témában.

Bálint Kinga Katalin

2015. augusztus 13., 20:092015. augusztus 13., 20:09

Tavaly első ízben hirdetett fotópályázatot a székelyudvarhelyi hajléktalanszállót működtető Albert Schweitzer Alapítvány a hajléktalanságot ábrázoló alkotásokat várva. A felhívásra akkor negyvenhét fénykép érkezett be, ezek elárverezése révén pedig több mint 450 lej gyűlt be, melyet a szervezők a hajléktalanszálló lakóinak gyógyszeralapjára fordítottak. Az az összeg nagyjából fedezte az éves gyógyszerszükségletet, kivéve a krónikus betegek orvosságait, melyeket az érintetteknek receptre ír fel a háziorvos – tudtuk meg Kosztolányi Annától, a menedék egyik működtetőjétől.

Mint elmondta, olyan – recept nélkül kapható – gyógyszereket vásárolnak, amelyekkel biztosíthatják a kisebb egészséggondok ellátását, és amelyekre bármelyik lakónak szüksége lehet: láz- és fájdalomcsillapítót, gyulladáscsökkentőt, emésztés-elősegítőt, fertőtlenítő- és kötszereket, valamint vitaminokat a téli időszakban. Mivel jórészt idősödő emberekről van szó, sokuknak vannak egészségproblémáik – mondta el Kosztolányi Anna.

Az idei, szeptember 18-án lezáruló jótékonysági fotópályázat témája a remény. Ezzel kapcsolatban bárki beküldheti alkotását laborálva, 30x45 cm-es méretben, az alapítvány Facebook-oldaláról letölthető űrlappal együtt a Budvár Szociális Központba (Budvár utca 43.) vagy a helyi polgármesteri hivatal szociális osztályára. Egy pályázó legfeljebb négy fotót vagy -sorozatot küldhet be, a képek hátoldalán kérik feltüntetni a kép címét, a szerző nevét és telefonszámát. Digitálisan manipulált fotókat nem fogadnak el. A beérkezett alkotásokból szeptember 24-ére terveznek kiállítást a Septimia szabadidőközpontban – a rendezvényen díjazzák is a zsűri által legjobbnak ítélt fényképeket. A fotókat elárverezik, ugyanabból az alkotásból többen is vásárolhatnak, hiszen a pályamunkákat digitális formátumban is kérik, a fundasro@gmail.com címre.

További információk ugyanezen a drótpostacímen, valamint a 0266-210060-as telefonszámon kérhetők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés