A remények szerint már jövő év januárjában fedél alá hoznák Parajd község legnagyobb beruházását, az épülő fürdőkomplexumot, melynek területén geotermikus fúrások is zajlanak. A komplexum kiépítésének munkálatai – leszámítva a fúrásokat – már 60–65 százaléknál tartanak, a befödést követően pedig a belső szerelésekhez is hozzá lehet látni.
2009. december 23., 18:552009. december 23., 18:55
2009. december 23., 19:422009. december 23., 19:42
– A legnagyobb dolognak talán a fúrásokhoz szükséges engedélyek beszerzése számított, melyeket az altalajkincsek országos ügynökségétől kellett igényelni. Ezek mind megvannak már, a fúrásokat is megkezdtük: 100–200 méteren járunk, és 1200 méteres mélységig kell lemenni – magyarázta Bokor Sándor, Parajd község polgármestere.
Ami az építkezéseket illeti, már elkészültek a komplexum alapozási munkálataival, több mint 2200 köbméter beton felhasználásával kész a víz- és levegőforgató berendezéseknek kialakított alagsor, a medencék, illetve most öntik a tartóoszlopokat. A felsoroltakat pár hónap alatt végezték el, hétvégéken is dolgozva, ugyanis a beruházásra jóváhagyott kormánytámogatást még folyó évben le kellett volna hívni. A helyzet most annyiban változott, hogy – tekintettel a költségvetéshiányra, illetve a kormány válságos időszakára – úgy döntöttek, egy 3–4 millió lejes összeget (majdnem 1 millió eurót) átütemeznek a következő esztendőre, mely a jövő évi költségvetésben – folytatódó program címen – prioritást élvez majd. Mostanáig mintegy 4 millió 600 ezer lejre tették le a dokumentációt a parajdiak, mely összegből 2 millió 600 ezer lejt vissza is forgatott a minisztérium, de még mindig tartozik további 2 millióval. Ennek az átutalásnak – az ígéretek szerint – még idén meg kell történnie, december 28–29. előtt, hiszen ekkor már zárnak a kincstárak – részletezte a polgármester.
Azonban még a 2010-re átütemezett költségekkel sem érnek a beruházás végére, ahhoz ugyanis további támogatásra van szükség, hiszen a fürdőkomplexum kiépítése mintegy 3 millió eurót (plusz áfa) fog kóstálni. Ennek megfelelően a már 2010-re megígért közel egymillió eurót még egy annyival kellene kiegészítse a minisztérium, mely összegnek – ahogy eddig is – ezután is állná a 10–15 százalékos önrészét a parajdi önkormányzat. A támogatások megfelelő ütemű átutalása mellett a számítások szerint 2010 végén, 2011 elején átadnák a fürdőtelepülés eddigi legnagyobb beruházását.
Elvileg ugyan számos helyi adó és illeték kifizethető online, a gyakorlatban sok településen a virtuális ügyfélszolgálati ablakig sem jut el az adófizető, az ablak ugyanis nem létezik. Sok pénzt veszíthetnek ez miatt az önkormányzatok.
Nagy volt az érdeklődés a pénzügyminisztérium csütörtöki állampapír-aukcióján: a befektetők a meghirdetett összeg ötszörösére, mintegy 2,5 milliárd lejre nyújtottak be ajánlatot – számolt be Facebook-oldalán Alexandru Nazare.
Székelyföldi értékmentőket és értékteremtőket tüntettek ki Orbán Balázs-díjjal Marosvásárhelyen. Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi intézményvezető és dr. Bernád Rita Magdolna levéltáros vette át az elismerést.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek az általa javasolt kormány névsorát és a kormányprogramot. A kabinet 17 miniszterből áll, közülük ketten tárca nélküli, külön feladatkörrel megbízott miniszterek.
A legrosszabb, amit tehetünk egy tehetetlen embertársunkkal szemben, ha nem teszünk semmit. Az Európai Újraélesztési Nap alkalmából a Hargita megyei tűzoltóság bemutatta az újraélesztés legfontosabb lépéseit és az új protokoll szerinti változásokat.
Élesben is használhatják november elejétől a Hargita megyei önkéntes tűzoltók azokat a rádiókommunikációs készülékeket, amelyek mobilhálózati lefedettség hiányában is lehetővé teszik a kapcsolattartást.
Kovászna megye vezeti az igazgatói versenyvizsga első fordulója utáni országos rangsort: a 40 jelentkezőből 32-en továbbjutottak a kompetenciavizsgán. Egy jelölt nem jelent meg, heten pedig nem érték el a továbbjutáshoz szükséges 6-os osztályzatot.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai – írja az economica.net gazdasági hírportál nyomán az MTI.
Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.