Idegmérget tartalmazott a battonyai kukoricásban használt permetezőszer

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Összekeverte a rovarölő szereket a gépkezelő a battonyai mezőgazdasági vállalatnál, ahol július elején majdnem százötven, főként székelyudvarhelyi diák dolgozott – igazolta a Békés megyei hatóságok kivizsgálása. A tanulók olyan kukoricatáblában címereztek, amelyet nulla várakozási idejű rovarölő helyett három nap várakozási idejű növényvédőszerrel kezeltek.

Veres Réka

2016. augusztus 11., 12:022016. augusztus 11., 12:02

2016. augusztus 11., 12:022016. augusztus 11., 12:02

A battonyai kukoricatáblában végzett permetezés ügyében indított elsőfokú közigazgatási hatósági eljárást nemrég fejezték be, az elsőfokú döntés szerint technológiai hibát vétett a diákmunkásokat alkalmazó cég. A hatóságok szakértők bevonásával helyszíni ellenőrzést folytattak, vizsgálták a növényvédelmi tevékenységet, a szakszerűségét, az előírások és eljárásrendek betartását, a dokumentációt, nyomon követték a növényvédőszer használatát, illetve mintákat vettek abban a kukoricatáblában, amelyben a főként székelyudvarhelyi fiatalokból álló diákcsoport dolgozott. A mintegy százötven diákmunkást – mint azt már korábban megírtuk – kórházi vizsgálatra vitték július harmadikán, miután munkáltatójuk arra gyanakodott, hogy veszélyes vegyszerrel kezelt kukoricatáblába küldték be őket dolgozni.

A növényvédőszert kijuttató gépkezelő az éjszakai permetezés során felcserélt két hibridkukorica-táblára előírt kezelőszert, és a címerezés előtt álló táblába juttatott ki csökkentett adagban klórpirifosz hatóanyagú rovarölő készítményt, amelynek munkaegészségügyi várakozási ideje három nap – tájékoztatott a kivizsgálás eredményéről a Békés Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztálya. A Békés Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinetje a szerrel kapcsolatos kérdésünkre azt közölte, hogy a klórpirifosz hatóanyag a szerves foszforsav-észterek közé tartozik, felhasználása pedig engedélyezett. A patkányokon mért halálos adag 2000 milligramm kilogrammonként, humántoxikológiai besorolása pedig „ártalmas”. A gépkezelő hibájából kikerült anyagmennyiség – 0,5 liter/hektár –, továbbá a kezelés és a diákok munkavégzése közötti időtartam alapján megállapították, hogy alacsony volt a súlyos mérgezés kockázata. A kórházi vérvételek sem igazoltak mérgezést a diákoknál. A cégre kiszabható bírság mértékéről annyit közöltek, hogy az eset súlyosságától függően akár több millió forintos büntetést is kaphat a vállalkozás.

A klórpirifoszt rovarölőként használják gabona, gyapot, szántóföldek, dió, zöldség és gyümölcsök, valamint pázsit és dísznövények permetezéséhez – olvasható a Kockázatos.hu környezet-egészségügyi és információs portálon. A klórpirifosz egyébként egy idegtoxin, károsítja a magzatok és csecsemők agyi, idegrendszeri fejlődését, és visszafordíthatatlan mentális károkhoz is vezethet. A portál leírásában az is olvasható, hogy a kutatások szerint már igen alacsony koncentrációban is kifejti károsító hatását, mérgezéskor a központi idegrendszerre, a szív- és érrendszerre, illetve a légzőszervekre lehet hatással, egyes kutatások szerint a hormonrendszert is károsíthatja. A klórpirifosz akut hatásaként zsibbadás, bizsergés, koordinációs zavar, fejfájás, szédülés, remegés, hányás, hasi görcs, izzadás, homályos látás, nehézlégzés, hipoventilláció, lassú szívverés léphet fel. Magasabb adagú kitettség eszméletlenséget, izomgörcsöket, majd halált okozhat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés