
Fotó: Simon Eszter
Szeptemberben új helyszínen tartják meg a XI. Székelyföldi Rockmaratont – mondta el Jére Ágoston, a Zeneudvar Kulturális Egyesület elnöke csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján, melynek keretében ismertette a tavaly jubiláló rendezvény további sorsát.
2012. június 21., 16:442012. június 21., 16:44
2012. június 21., 16:572012. június 21., 16:57
Eddig nyolc alkalommal a Zeneudvar Kulturális Egyesület szervezésében került sor a Székelyföldi Rockmaratonra, az első kettőt magyarországiak szervezték meg. „Tavaly a szejkei színpadon egyedül állva a köszönetnyilvánítás után elmondtam, hogy mivel a helyszín feltételei már nem felelnek meg egy ekkora volumenű rendezvénynek, el kell költöztetnünk a Rockmaratont, de szó sem volt arról, hogy nem szervezzük meg a továbbiakban.”
Elsősorban egy olyan helyszínt kellett keresni itt Székelyföldön, ahol egy, a műszaki igényeknek megfelelő színpadot fel lehet állítani, és többek között meg lehet oldani a zuhanyzókabinok elhelyezését is. Az egyesületi tagok így döntöttek Homoródfürdő mellett, ahol a főutat átszelő híd melletti villa, a régi ifjúsági táborok udvara megfelel az elvárásoknak.
„Mivel ez a terület Kápolnásfaluhoz tartozik, velük kellett szerződést kötnünk. A helyhatósági választások miatt minden tolódott, és a többi fesztiválszervezővel egyeztetve úgy döntöttünk, hogy idén egy beharangozó fesztivált tartunk, mely egynapos lesz” – adta tudtunkra Jére.
A homoródfürdői eseményre egyelőre két magyarországi együttes jön el, harmadik fellépőnek pedig egy német együttest kértek fel.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy kopjafát szeretnének állítani a rockmaraton és az elhunyt rockerek emlékére Szejkefürdőn. Az elképzelések szerint a színpadhoz vezető út menti híd mellett vagy a színpad közelében lenne elhelyezve, rajta egy kis táblán azon elhunyt előadók, zenészek neve szerepelne, akik az elmúlt tíz évben a Szejkén is felléptek.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!