
Fotó: Bodnár Arthur
Utcai tánc stílusban mérik össze tudásukat pénteken, március 28-án este héttől a középiskolás amatőr csoportok a kilencedik Torent táncvetélkedőn. A székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum diáktanácsának hagyományos rendezvényén idén három csapat harcol mozdulataival a hírnévért és az értékes főnyereményért az Udvarhelyi Fiatal Fórum nagytermében.
2014. március 24., 19:022014. március 24., 19:02
2014. március 24., 19:502014. március 24., 19:50
Székelyudvarhelyről a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákjaiból összeállt tánccsoport jelentkezett a versenyre, ellenfelük pedig két csíkszeredai csapat lesz. Mint minden évben, idén is meghatározták a műsorok stílusát: a szervezők a street style, avagy az utcai tánc stílust szabták meg, a részvevők bármilyen módon beépíthetik mozdulataikba a hip-hop elemeit.
Szakemberekből összeállított zsűri elemzi majd a produkciókat, bírálni fog Polgári Katica, a 2012-es Torent nyertese, illetve Csiszár Melinda, a Fortuna Dance tánciskola vezetője. A táncelőadások között fellép a 2012-es Torent győztes csapata, a The Paranormals csoport, valamint a 1st Attempt székelyudvarhelyi punk-alternatív zenekar koncertezik. Az eredményhirdetést követően bulira várják a táncos kedvű fiatalokat, amelyen DJ Thomas lesz felelős a hangulatért. A teljes esti programra 8 lej, a bulira pedig 5 lej a belépő.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
szóljon hozzá!