Folyásirányban a tisztuló vízzel

Több mint negyven éve működik Székelyudvarhelyen, a Tábor-lakótelep tetején az ivóvízmű – vagy ahogyan a legtöbben nevezek, a víztisztító állomás – amely a 2012-re az ország egyik legmodernebb szűrőrendszerével felszerelt víztisztítóművévé vált. A tervezett teljesítménye szerint jelenleg másodpercenként 144 liter nyers vizet képes ihatóvá tenni a teljesen automatizált rendszer, a tiszta víz a város ivóvízhálózatát alkotó, 87 kilométer hosszú csőrendszerbe ömlik.

Távirányítással nyíló kapun át jutunk be a Szentjános utcai ivóvízmű területére, majd az ivóvízművet működtető Aqua Nova Kft. műszaki igazgatója, Bálint Major Áron vezetésével a bekerített telek legmagasabb pontján álló épülethez indulunk, hogy a víz útjára lépve, folyásával megegyező irányban végigjárjuk az ivóvízmű labirintusrendszerét, épületeken, csarnokokon, pincék és emeletek lépcsőin át egészen a monitorszobáig.

Kemikáliák a rendszerben

Az ivóvízrendszert tápláló Nagy-Küküllőből, a terelőút Csíkszereda felőli bejáratánál található szivattyúháztól két csővezetéken jut fel a még tisztítatlan víz, vagy ahogyan az ivóvízműnél nevezik, nyersvíz a Tábor-negyed tetejére. Miután a beérkező mennyiséget megmérték, a laikus számára ijesztő nevű kemikáliákat – káliumpermanganátot és polihidroxi-alumíniumkloridot – adagolnak a vízhez, de megnyugszunk, miután a műszaki igazgató elmagyarázza, hogy ezeket később ki is vonják a vízből a szűrés során. A víz zavarossága alapján automatikusan adagolják a vegyszert, amint azt később a laboratóriumban feljegyzett adatokból megtudjuk, ötszáz liter vízhez tizenkét liternyit, mert most éppen tiszta a Küküllő vize. A beömlővezetéknél elhelyezett digitális kijelző 13,44-es értéket mutat, de ez akár kétezerig is felmehet, amikor a nagy esőktől zavarossá válik a folyó – magyarázza Bálint Major Áron.

A kemikáliák voltaképpen ülepítő vegyszerek, amelyek az egy szinttel lejjebb található két hatalmas, kör alakú ülepítő medencében magukhoz vonzzák a salakanyagokat, hogy aztán kis, bolyhos csomókként leülepedjenek a medencék alján. Itt még nem iható a víz, tulajdonképpen csak iszapmentes folyóvíz – mondja kérdésünkre a műszaki igazgató.

Egyébként az ülepítőcsarnok a leglátványosabb épülete a víztisztítóműnek, két hatalmas, öt méter mély és huszonhét méter átmérőjű medencében tisztul a város vize, a leülepedett salakanyagot iszapkotró hidak tolják lassan a medencék közepén található lefolyókba.

A vízből veszik ki

A víztisztítás következő fázisa az, amiről mindenki tud, vagyis a klórozás, ám még mi is meglepődünk azon, hogy utólag ezt is kiszűrik a vízből: akkor hogyan lehetséges az, hogy időnként jól érezhetően klórszagú a csapból kifolyó víz? Egyrészt a megszűrt vizet utóklórozzák, de a kémiai reakció miatt olyankor is felerősödik a szaga, amikor a nagyobb esők, vagy a vezetékrendszeren végzett javítások miatt zavarossá válik a víz – magyarázza el műszaki igazgató.

Régen gyakorlatilag szabadesésben haladt át a víz a különböző tisztítási fázisokon, most viszont az ülepítőcsarnokból átfolyó víz nyomás alatt folyik át a szűrőépület korszerű berendezésein. 2012-ig homokkal töltött medencékben tisztították meg, mára azonban már négylevelű lóhere formákban összekapcsolt zárt szűrőtartályok végzik ezt a munkát.

Akár a filmeken

Hét rétegű olasz szűrőásványok vannak ezekben, a kavics és homokszemcsék egyébként a tartályok átöblítésekor összekeverednek, ám utána maguktól a megfelelő módon rétegződnek újra. Az élénkebb fantáziával rendelkező látogató számára már szinte kínálja a környezet egy mérsékelt költségvetésű scifi- vagy katasztrófa-film helyszínének képzetét, csupa beton és fém itt minden, ám a tartályok közé vezető fémlépcső aljában egy érintőképernyős digitális kijelzőt találunk, amelyen a teljes víztisztító rendszer színes műszaki rajza látható a berendezések aktuális paramétereivel, és hogy teljes legyen a kép, megtudjuk, az ábra megfelelő eleme, vagy szakasza azonnal pirosan kezd villogni, ha az automatika hibát észlel valahol. Ezt követően magától leáll a teljes rendszer.

Az ivóvízmű egyébként a város egyik kiemelt biztonságú objektuma, a belügyi hírszerző szolgálat (SRI) képviselői is többször tartottak már felkészítőt az itt dolgozóknak arról, hogy mi a teendő, ha ismeretlen eredetű csomagot találnak a víztisztító területén, vagy ha engedély nélkül bejutó személyt észlelnek. A rendszerváltás idején uralkodó káoszban például a közeli laktanyából vezényeltek ide állandó fegyveres katonai őrséget – tudjuk meg Bálint Major Árontól. A vízműnél ma már klórszivárgást érzékelő rendszer is működik, amely szivárgás esetén riaszt és – akárcsak a filmekben – automatikusan lezárja a bejárati ajtókat, működésbe helyezi a ventilátort, amely a semlegesítő torony aktívszenes töltetén keringteti át a mérgező gázzal telt levegőt.

Filmes utánérzetünket csak fokozza, hogy a teljesen automatizált víztisztító rendszerrel ellátott, számos épületből álló komplexumban mindössze két alkalmazott dolgozik. Egyikük a szolgálatban lévő fehér hajú és köpenyes laboráns, aki a kémiai és mikrobiológiai laboratóriumban készségesen mutatja a nagy regiszterbe bevezetett aktuális mérési adatokat: a nyers vízben mért értékeket, majd a kifolyó vízét is. Tisztább a vezetékes ivóvíz, mint egy átlagos kút vize, mondja a víz nitrát-tartalmának adatait mutatva. Bár nem értünk hozzá, a 0,01-0,03 között mozgó értékek számunkra is alacsonynak tűnnek.

A rendszer mindent lát

Az épület szomszédos helyiségében van a vezérlőterem, itt dolgozik a másik alkalmazott, ő az aki figyeli a rendszer működését egy a szűrőépületben látotthoz hasonló képernyőn. Itt a rendszer összes paraméterét ellenőrizni lehet, másodpercnyi pontossággal követhetjük vele a város érrendszerét képező vízhálózat keringését szívként ellátó ivóvízmű működését. Voltaképpen a képernyőről egy egérkattintással leolvasható az is, hogy éppen mikor zuhanyzunk, vagy legalábbis az, hogy a városlakók többsége mikor teszi ezt: reggel fél hat és nyolc óra között, illetve este nyolc és fél tizenegy között. A fogyasztási adatok nem tévednek.