„Ez szégyen” – hangzott el egy autóstól, aki hétfőn délelőtt a székelyudvarhelyi Cipészek utca közepére, karácsonyfatartókba helyezett faágak között szlalomozott. Ismeretlenek így „dekorálták” az utcában keletkezett gödröket. Mint kiderült, nem egyszerű kátyúkról van szó.
2016. június 13., 18:582016. június 13., 18:58
Az autóvezető felháborodását azonban nem a „figyelemfelkeltő akció” váltotta ki, hanem az úttest állapota. Az öt-hat éve leterített aszfaltréteg már jó ideje meglyukadt, ám útjavítást azóta sem végeztek.
Barabás Zsuzsánna, a Kós Károly lakótársulás elnöke hétfőn reggel vette észre a fenyőfatartókba helyezett faágakat. Mivel mindhárom egyforma tartóban volt, valószínűnek tartja, hogy a zöldek vagy más helyi civil szervezet figyelemfelkeltő akciója lehet a „faültetés”.
A polgármesteri hivatalnál rákérdeztünk a meglyukadt részek körüli, szabályos négyzet alakú bevágásokra is. „Az történhetett, hogy amikor leterítették az aszfaltréteget, az aknatetőket nem emelték meg, ezért amikor egy meghibásodás miatt csatornajavítást kellett végezni, meg kellett keresni a leaszfaltozott aknákat” – feltételezi Ülkei Zoltán, a városgazdálkodási osztály vezetője.
A vízszolgáltató vállalat szakemberei a javítás befejeztével megpróbálták úgy visszahelyezni a kivágott aszfaltdarabokat, hogy minél kevésbé legyen balesetveszélyes, ennyire sikerült – tette hozzá. Mivel az esőmentes időszakokat kihasználva jelenleg a város több részén is útjavítást végeznek, a Cipészek utcában közlekedőknek erre kicsit még várniuk kell, ám a figyelemfelkeltő akciónak várhatóan lesz eredménye: a polgármesteri hivatal utasítani fogja a város útjait karbantartó céget, hogy emelje meg az aknatetőket – ígérte Ülkei Zoltán.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!