
Fotó: Veres Nándor
Menyhárt József azzal a panasszal kereste fel az Udvarhelyi Híradó szerkesztőségét, hogy évek óta a szomszéd lakás fűtésköltségének a kifizetésre kötelezik. A nyolcvanéves nyugdíjas férfi úgy látja, már jogi úton sem tudja megoldani a problémát.
2016. július 21., 13:412016. július 21., 13:41
2016. július 21., 13:432016. július 21., 13:43
A férfi igazságtalannak tartja a törvényben meghatározott költségelosztási módot, amely a saját gázórával nem rendelkező tömbházlakások gázfogyasztására vonatkozik.
Az idős férfi elmondása szerint problémája 2011-ben kezdődött, amikor a tömbházban már mindenki le volt válva a távfűtésről, ő és a szomszédja kivételével. Ekkor döntött utóbbi is a leválás és az elektromos fűtésre való áttérés mellett, ám a konyhai gázszolgáltatást nem szüntette meg.
„A lépcsőházban egyedül az én lakásom maradt távfűtésen, ám kettőnk konyhai gázfogyasztását továbbra is a közös gázóra mérte. A gázszámlákat 2012 áprilisáig rendszeresen kifizettem, de havonta panaszkodtam, hogy a számla az addigiak háromszorosára nőtt, ám nem történt semmi változás” – magyarázta a nyugdíjas férfi, aki biztos benne, hogy szomszédja gázfogyasztása miatt ugrottak meg a költségei. Menyhárt egy idő után megtagadta a különbség kifizetését, és megvárta, amíg per lesz az ügyből. Csak a véglegesen elveszített per után volt hajlandó kifizetni a számlákat. 2012 decemberétől 2013 szeptemberéig egy újabb törvényszéki határozat alapján fizette ki az elmaradást, majd abbahagyta a törlesztést és ezért két éve megszüntették lakásában a távfűtést, majd néhány hónapra a melegvíz-szolgáltatást is felfüggesztették, csupán a konyhai tűzhely táplálását hagyták nyitva.
„Nem akarok kibújni az elhasznált gáz kifizetésének a kötelezettsége alól. A lakásomban öten lakunk, a szomszéd pedig egyedül. Emiatt a közös gázóra számláinak öthatod részének kifizetésére köteleznek minket, míg őt csak a maradék egyhatodéra. Ha villanyfűtésem lenne, bizony sokat spórolhatnék a gázkályha lángját égetve. De nem hibáztatok senkit, egyszerűen csak azt szeretném megértetni, hogy el sem tudnék főzni annyi gázt, amennyinek a kifizetésére köteleznek” – fogalmazott Menyhárt.
Az ismételt kérések és beadványok ellenére a nyugdíjasnak nem sikerült elérnie azt, hogy mindkét háztartás számára külön gázórákat szereljenek fel a lépcsőházban. 2014 tavaszán kérvényt adott le a Tábor lakótelepi 1-es számú lakástulajdonosi társulásnál, amelyben azt kérte, hogy lakásában szüntessék meg a konyhai gázszolgáltatást, ám elmondása szerint, ezt sem sikerült elérnie. 2014 óta nem tudja törleszteni közköltségszámláinak értékét sem, mivel állítása szerint nem engedik meg neki, hogy a közköltségnek csak a fűtésre vonatkozó értékét törlessze.
Fazakas Mihálynál, a Tábor lakótelepi 1-es számú lakástulajdonosi társulás elnökénél érdeklődtünk, miként kezelhető Menyhárt panasza. Az évek óta húzódó perek és fellebbezések csak fokozták a szövetség és Menyhárt között a konfliktust, és Fazakas szerint a nyugdíjas nem akarja megérteni azt, hogy a lakószövetség csak a személyek száma szerint oszthatja el a közös gázóra fogyasztásának értékét.
Amint azt megtudtuk, hasonló problémák voltak még Székelyudvarhelyen, ám elejét vették ennek a lakástulajdonosi társulások egy részénél. Ülkei Zoltán, a Bethlen lakótelepi 1-es számú társulás elnöke arról számolt be, hogy néhány éve közgyűlési határozattal előzik meg a hasonló problémákat: a távhőszolgáltatásról leválókat arra kötelezik, hogy a konyhai gázszolgáltatásról is mondjanak le.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!