Bringázás csendőri kísérettel

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Több mint százan pattantak kétkerekűre szombaton Székelyudvarhelyen és bicikliztek ki a Szejkére, a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség és a Román Kerékpáros Szövetség által több városban megszervezett bringatúrán. A részvevők értékelték, hogy végre gyerekkel is biztonságos körülmények között közlekedhettek kerékpáron.

Bálint Kinga Katalin

2014. április 05., 15:432014. április 05., 15:43

2014. április 05., 16:042014. április 05., 16:04

A borongós, ám biciklizéshez még megfelelő idő számos családot, fiatalt, gyereket, illetve időseket is a szabadba vonzott: a hatóságok által a testmozgás és az egészséges életmód népszerűsítése céljából több városban is megszervezett közös bringázásra a II. Rákóczi Ferenc utcai Postabank épülete előtt gyülekeztek az udvarhelyi sportolni vágyók. A bringások kicsivel délelőtt tizenegy óra után indultak el, végigtekertek a Kossuth Lajos utcán, majd a Városháza téren és a Tamási Áron utcán, mögöttük lépésben haladtak az autók. Ezt követően a Szejke felé vették az irányt, ahol végighajtottak a bicikliúton.

A Szejkén rövid pihenő után elsők lettek a menet sereghajtóiból: a részvevők ugyanazon az útvonalon tértek vissza a gyülekezőhelyre, amelyen kimentek – igaz, páran lemaradtak félúton. A biciklis csapat épségét a szervező hatóságok biztosították: a részvevők előtt és után rendőr- és csendőrautók haladtak, a bringázók útvonalát keresztező utcákat pedig lezárták arra az időre, amíg átértek az adott szakaszon. A biciklitúrát az egyre hidegebb, erősebb szélfúvás ellenére a kisgyerekek is végigtekerték, szüleik pedig nem aggódtak miattuk: mint az egyik részvevő megjegyezte, örülne, ha máskor is úgy biciklizhetne, hogy rendőrök és csendőrök gondoskodnak testi épségéről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Amikor Székelyudvarhely a hagyományőrzés helyszínévé válik – fotókon az Erdélyi Táncháztalálkozó felvonulása

Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.

Amikor Székelyudvarhely a hagyományőrzés helyszínévé válik – fotókon az Erdélyi Táncháztalálkozó felvonulása
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Részegen balesetezett egy sofőr Homoródszentmártonban

Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen balesetezett egy sofőr Homoródszentmártonban
2026. szeptember 03., csütörtök

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen egy benzinkút közelében

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen egy benzinkút közelében
2026. szeptember 03., csütörtök

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek

A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek
2026. szeptember 02., szerda

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván
2026. szeptember 01., kedd

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen

Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát

Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát
2026. szeptember 01., kedd

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában

Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában
2026. augusztus 31., hétfő

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat

Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat
Hirdetés