
Fotó: Barabás Ákos
Laptopot lopott el a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Általános Iskolából szombat délben egy kiskorú. Három ablakot tört be, úgy jutott be az épületbe.
2016. február 01., 18:232016. február 01., 18:23
Amint a kiskorú betört az iskolába, a biztonsági rendszer azonnal riasztotta az épület őrzéséért felelős céget – mondta el Lukács Barna, a Bethlen Gábor Általános Iskola igazgatója, akit az őrző-védő cég értesített az esetről. A térfigyelő kamerákkal is felszerelt intézménybe szombat délben jutott be a fiatal, a hátsó udvarról közelítette meg az iskolát, betörte a könyvtár ablakát, de mivel azon rács van, nem tudott behatolni. Ezt követően betört két másik ablakot is, azokon mászott be az épületbe. Sok ideje nem volt, így csak egy asztalon hagyott laptopot vitt magával, mielőtt megjelentek a vagyonőrök – magyarázta az iskolaigazgató.
A rendőrségi nyomozás során azonosították a 13 éves gyanúsítottat. Az ellopott laptopot is megtalálták nála, elkobozták, és már vissza is szolgáltatták a károsultnak – mondta el Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A székelyudvarhelyi fiatal ellen minősített lopás címén indul kivizsgálás, ám kiskorúról lévén szó, a helyzet megoldása rendhagyó eljárást igényel: egy bizottság felméri, hogy beszámítható állapotban volt-e a betörés idején.
Az iskolában egyébként legutóbb öt-hat évvel ezelőtt volt hasonló betörési próbálkozás, ám az sikertelen kísérlet maradt – mondta Lukács Barna. Elmondása szerint most sem keletkezett nagy kár, a laptopot vissza is szerezte a rendőrség, az ablaküvegeket pedig még a napokban kicserélik. Az eset miatt az igazgató eldöntötte, megerősítik a biztonsági rendszert, megduplázzák a térfigyelő kamerák és mozgásérzékelők számát, ezzel is elejét véve a hasonló próbálkozásoknak.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!