Az udvarhelyi strandokat rendben találta a fogyasztóvédelem

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Több tematikus ellenőrzést is végzett az elmúlt időszakban a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, többek között a strandok állapotát, illetve az ott működtetett büféket is megvizsgálták. Az udvarhelyi strandokon nem találtak rendellenességeket.

Széchely István

2010. augusztus 05., 16:032010. augusztus 05., 16:03

2010. augusztus 05., 16:312010. augusztus 05., 16:31

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Hét Hargita megyében működő strandot vizsgáltak a Hargita megyei fogyasztóvédelem ellenőrei, akik összesen három fürdőhelyen tapasztaltak szabálytalanságokat, ezek azonban csak kisebb rendellenességek voltak, így a felügyelőség csak írásbeli figyelmeztetést rótt ki. Egy esetben azért, mert az úszómedence használatára vonatkozó szabályzat nem volt kifüggesztve, egy másik strandnál a vízmélységet jelző felirat elkopott, a harmadik strand működtetője pedig a biztonsági korlát hiánya miatt kapott írásos figyelmeztetést – tájékoztatott Kolcsár Béla, a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója. Az udvarhelyi fürdőhelyeken nagyjából mindent rendben találtak – teszi hozzá. Az egész megyét átfogó akcióból csupán a sóskúti strand maradt ki, ezt nem ellenőrizte a megyei fogyasztóvédelem.

A közélelmezési és élelmiszeripari termékek forgalmazását is vizsgálta a felügyelőség,különböző gazdasági egységekben, többek között a strandokon működő gyorsbüfékben is. Az esetek nagy részében találtak is szabálytalanságokat, a 31 ellenőrzött egység közül mindössze négynél volt rendben minden, 27 esetben bírságot vagy figyelmeztetést róttak ki a vállalkozás működtetőjére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Ránk számíthatsz! – erős nemzetközi részvételt ígér a 34. Tusványos

Ránk számíthatsz! az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem egyik alapítója szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Ránk számíthatsz! – erős nemzetközi részvételt ígér a 34. Tusványos
2025. július 09., szerda

Önállóságukat veszíthetik el a kisebb iskolák, de vannak kivételek

Ősztől csak az 500 főnél több diákot oktató iskolák maradnának önálló jogi személyiséggel a tanügyminisztérium költségcsökkentő terve szerint. Maros megyében több városi iskola is érintett lehet, de nagy még a bizonytalanság körülötte.

Önállóságukat veszíthetik el a kisebb iskolák, de vannak kivételek
2025. július 09., szerda

Autókat zúztak össze a viharban kidőlő fák a Peleș-kastélynál – videóval

Pusztító vihar csapott le szerdán a Prahova völgyére, Szinaján több autót totálkárossá tettek a viharos szél miatt gyökerestől kidőlt, vagy derékba tört fák.

Autókat zúztak össze a viharban kidőlő fák a Peleș-kastélynál – videóval
2025. július 09., szerda

Szigorúbban fogják büntetni az élelemért kolduló medvék etetését

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorúbban fogják büntetni az élelemért kolduló medvék etetését
2025. július 09., szerda

Tizenhatmillió forintos mentőöv: segítenek talpra állni a háromszéki árvízkárosultaknak

A négymillió forintos gyorssegély után most tizenhatmillió forinttal segítik a kökösbácsteleki és nagyborosnyói családokat az anyaországiak. A Katolikus Karitász adománygyűjtéséből származó összeget az árvízkárok alapján költik el.

Tizenhatmillió forintos mentőöv: segítenek talpra állni a háromszéki árvízkárosultaknak
2025. július 09., szerda

Jelentős károkat hagyott maga után a vihar Kézdivásárhelyen

Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket rongált meg és egyéb anyagi károkat is okozott a szerdai vihar Kézdivásárhelyen – olvasható Szilveszter Szabolcs alpolgármester bejegyzésében.

Jelentős károkat hagyott maga után a vihar Kézdivásárhelyen
2025. július 09., szerda

Részleteket árult el a tervezett közigazgatási reformról Cseke Attila

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak – jelentette be Cseke Attila.

Részleteket árult el a tervezett közigazgatási reformról Cseke Attila
2025. július 09., szerda

Benyújtotta a kormány elleni bizalmatlansági indítványát az AUR – frissítve

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.

Benyújtotta a kormány elleni bizalmatlansági indítványát az AUR – frissítve
2025. július 09., szerda

Fákat döntött ki a vihar Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen

Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.

Fákat döntött ki a vihar Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen
2025. július 09., szerda

Ezentúl csak nyomós indokkal utazhatnak külföldre közpénzből a minisztériumi alkalmazottak

Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.

Ezentúl csak nyomós indokkal utazhatnak külföldre közpénzből a minisztériumi alkalmazottak