
Fotó: Pál Árpád
Székelyudvarhely több útkereszteződésénél is kamerák figyelik a közlekedést. Néhány autós arról számolt be, hogy büntetést kaptak, mivel nem álltak meg a kamerával megfigyelt stoptáblánál vagy az éppen ereszkedő vasúti sorompónál. A rendőrség szerint csak vitás helyzetben használják a felvételeket.
2016. július 27., 18:572016. július 27., 18:57
A Függetlenség sugárút és az Ady Endre utca kereszteződésénél gyakran előfordul, hogy az autósok nem állnak meg, csak lassítanak a stoptáblánál. A rendőrség szerint azonban az nem felel meg a valóságnak, hogy csak a kamerafelvételek alapján bírságoltak volna ezekben az esetekben.
A felvételeket bizonyítékként használhatja a rendőrség, ha a közlekedési kihágásért megbírságolt sofőr megfellebbezi a jegyzőkönyvet, tudtuk meg Constantin Agachetól, a székelyudvarhelyi rendőrség közlekedésrendészeti osztályának vezetőjétől.
„Közlekedési kihágásért csak szabálytalanságot megállapító rendőr állíthat ki jegyzőkönyvet, akinek látnia kell a kihágást” – tisztázta Agache. Minden bírságolási jegyzőkönyvet azonban megtámadhat az, akinek a nevére kiállították. A megtámadt jegyzőkönyvbe foglaltakat bizonyítandó a közlekedésrendészet kikérheti a helyi rendőrségtől a kamerák felvételeit. Az is ritkán fordul elő, hogy a szabálytalanul közlekedőnek postán kézbesítsék ki a bírságról szóló jegyzőkönyvet, ugyanis a kihágást elkövető sofőr személyazonosságát minden kétséget kizáróan meg kell állapítani.
László Szabolcs, a helyi rendőrség vezetője elmondta, hogy Székelyudvarhelyen több helyen is van már közlekedésfigyelő kamera, és felszerelésük óta többször is előfordult már, hogy a megtámadt jegyzőkönyvbe foglaltak bizonyítására másolatot kért az eljáró ügyészség. Elmondta, hogy az említett útkereszteződésnél, de több fontos forgalmi csomópontnál, valamint vasúti átkelőknél is rögzítik a közlekedést a városban.
„A videofelvétel csak utólagos bizonyítási eszköz a közlekedésrendészet számára. A kameráknak viszont nem ez az elsődleges szerepük, hanem hogy minél biztonságosabb legyen Udvarhelyen a közlekedés” – magyarázta László.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!