Megdöbbentő tettekre derült fény abból a magyarországi ítéletből, mellyel Krafft Istvánt, a tavaly augusztusi székelyudvarhelyi gyilkosság vádlottját nyolc év börtönbüntetésre ítélte a Heves megyei bíróság. Az ítéletre – mely lapunk birtokába is eljutott – a legutóbbi tárgyaláson hivatkozott az ügyészség, kérve, hogy a vádlottat visszaeső bűnözőként kezeljék. Bár a jelenleg is zajló tárgyalási folyamatban – melynek ma tartják a tizenharmadik ülését – csak az augusztusi tett számít, az ítéletben foglaltak nem elhanyagolhatók sem a vádlott, sem pedig a közvélemény számára, tekintettel arra, hogy Krafft a gyilkosság után levélkampányt indított, melyből „kifelejtette” előéletét.
2013. november 20., 10:012013. november 20., 10:01
2013. november 20., 10:202013. november 20., 10:20
Bő egy éve írtuk, hogy Krafft István, a tavaly augusztusi székelyudvarhelyi, különleges kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság vádlottja levélkampányt indított zárkájából. Írt a bíróságnak, amely akkor a válását tárgyalta, írt feleségének, de írt egy nyílt levelet is, „amelyet egy udvarhelyi sajtóorgánumnak, korábbi munkaadójának, a Hargita Népe Udvarhely című napilapnak címzett, és amit a szerkesztőség (…) nyilvánosságra is hozott”. Abban az üzenetben az akkor még csak gyanúsított Krafft ártatlanságát próbálta bizonygatni. Az ügyészség azóta vád alá helyezte Krafftot, és 2013 januárja óta – tizenkét ülésen át – még mindig tart a bírósági kivizsgálás. A legutóbbi meghallgatáskor az ügyészség a tárgyalás iratcsomójába iktatott egy ítéletet, melynek alapján Krafftot visszaeső bűnözőként kéri elítélni.
Lapunk az ítélet birtokába jutott, ám mint kiderült, mindez csak olyanformán változtathat a helyzeten, hogy a vádlottat visszaeső bűnözőként kezelik-e vagy sem, ugyanis a jelenleg is zajló tárgyalási folyamatban csak az augusztusi tett számít, beleértve az ártatlanság vélelmét is, ami alapvető emberi jog. Ettől függetlenül a szóban forgó magyarországi ítélet fényt derít olyan tettekre, melyek jelentősége nem elhanyagolható sem a vádlott, sem pedig a közvélemény számára.
Hosszú a bűntettlista Krafft terhére
A magyarországi, Heves megyei bíróság nyolc év börtönbüntetésre ítélte Krafftot 2001-ben több bűncselekmény elkövetéséért. Az ítélet indoklásában olvashatjuk, hogy bűnösnek ítélték egy életveszélyt okozó testi sértés, három rendbeli rablás – melyből kettő kísérlet – és egy szemérem elleni erőszak bűntettében, valamint négy rendbeli közokirattal való visszaélés vétségében.
A magyarországi ítéletből ugyanakkor kiderül, hogy Krafft először 1999 októberében lépett be Magyarország területére, munkakeresési szándékkal. Egy egri ismerősénél szállt meg, és alkalmi munkákkal biztosította megélhetését. Még ugyanazon év decemberében hajtotta végre első bűntettét, amikor egy húszéves lányt követett, és késsel támadta meg. Áldozatát a támadás során hátba szúrta, majd körülbelül 28 ezer forintos zsákmánnyal és a lány táskájával elmenekült. A lányon az eset után mellkasműtétet kellett végrehajtani, ám így is csak maradandó fogyatékossággal sikerült felépülnie.
Ugyanazon hónap 17-én este tíz óra körül – az ítélet szerint – ismét támadásba lendült Krafft: egy 16 éves gimnáziumi tanulót követett és támadt meg. Késével háromszor is szúrt az elítélt, egy esetben megsebesítve, kétszer pedig megkarcolva áldozatát. Utóbbi felvette a harcot a támadóval, így Krafft elmenekült.
December végén hazatért az augusztusi gyilkosság vádlottja, majd januárban ismét Magyarországra utazott, és folytatta bűncselekményeinek sorát. Februárban egy 23 éves hajadont szemelt ki, majd – késsel fenyegetve – egy elhagyott területre kísérte, ahol fagypont körüli hőmérsékleten levetkőztette meztelenre, megkötözte és molesztálta. Mindezt csak azért nem lehetett nemi erőszaknak nevezni, mert az áldozat nem emlékezett pontosan a történtekre, az elítélt pedig azt állította, hogy kézzel molesztált. Ugyanazon hó közepén támadt utoljára: egy 21 éves egri fiatal táskáját akarta megszerezni, ám a helyi rendőrség járőrei észrevették a dulakodást, és elfogták a támadót. Dzsekijében megtalálták az általa többször is használt kést.
Ijesztő modellre mutatnak a bűncselekmények
Az ügyész szerint ezek a bűncselekmények ijesztő modelljei egy különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságnak, ám egy végrehajtott ítélet nem hozható fel bizonyítékként egy későbbi vádban. Legutóbbi beszédében Krafft is arra ösztönözte az ítélőszéket, hogy válasszák szét a két ügyet: még arra a bírói kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, hogy egyáltalán nők voltak-e a magyarországi áldozatok. Az ítéletből továbbá az is kiderült, hogy az elítélt két alkalommal is megpróbált öngyilkosságot elkövetni magyarországi fogva tartása alatt. Az esetek kivizsgálása után a hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy Krafft mindkét alkalommal manipulatív szándékkal kísérletezett.
Levelek Strasbourgba
Krafft nemcsak rokonait, valamint a hazai igazságszolgáltatás és a média képviselőit kereste meg leveleivel, hanem gyakran írt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának is. Szerkesztőségünk a bíróság válaszleveléből értesült, hogy megkapták a vádlott négy levelét, valamint egy kitöltött kérelmezői űrlapot. Krafft az űrlapot folyó év január 15-én, a leveleket pedig február 13-án, március 5-én, május 23-án, illetve augusztus 5-én keltezte. A bíróságtól azt tanácsolták neki, hogy várja ki türelemmel, amíg ügyében döntés születik, ugyanakkor felhívták figyelmét, hogy további leveleit nem nyugtázzák, és hogy tartózkodjon a telefonálgatásoktól. „Amennyiben igényt tart annak igazolására, hogy beadványait a bíróság megkapta, szíveskedjen további leveleit tértivevénnyel postára adni” – áll a válaszlevélben.
Székelyudvarhelyen jártunk a szavazókörzetekben, ahol csendes, nyugodt légkörben zajlott a voksolás. Bár nagy tömegeket nem tapasztaltunk, folyamatosan érkeztek az emberek, 1-2 fő mindig volt a szavazóhelyiségekben, váltották egymást a fülkéknél.
A székelyudvarhelyi zsidóság elhurcolásának 81. évfordulóján, május 3-án Fecső Zoltán dokumentumfilmes tematikus sétával emlékezett a városból eltűnt közösségre, kiemelve a gyűlöletkeltés veszélyeit.
Teljesen átalakul Székelyudvarhely történelmi belvárosának egyik kis utcája, a Székely Támadt-vár közvetlen szomszédságában. A Tó utca modernizálása nemcsak látványos változásokat hoz, új lehetőségeket is teremthet a helyi vállalkozók számára.
Egy sérültet szállított kórházba a mentő, miután két autó összeütközött pénteken délután a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza határában – tudtuk meg a szentegyházi tűzoltóktól.
Kultúrotthonokon, iskolákon, a községházán és más középületeken helyezhetnek el napelemeket az elkövetkező időszakban Galambfalva községben. Az 1,1 millió lej értékű projekt célja az energiaszámlák csökkentése.
Elkezdődött a régi iskolával egybeépített kultúrotthon felújítása a Bögöz községhez tartozó Székelymagyaroson. A terv az, hogy ismét a közösség találkozóhelyévé váljanak az ingatlanok.
Három utcarész egyirányúsításáról döntött a székelyudvarhelyi önkormányzat áprilisi soros ülésén; az a cél, hogy több parkolóhelyet alakítsanak ki. Mindemellett egy újabb 20 millió lejes hitelkeretet is jóváhagytak a tanácsosok.
Egy éve csődbe ment a homoródszentmártoni napköziotthont építő cég, azóta pedig teljesen leálltak a munkálatok a helyszínen. Sikerült ugyan új kivitelezőt találni, ám most anyagi gondokkal küzd a projektért felelős pályázó, a tanügyminisztérium.
Áramszünet lesz Székelyudvarhely számos utcájában kedden és szerdán javítási munkálatok miatt – közölte Facebook-oldalán a székelyudvarhelyi városháza.
A villamosenergia-hálózat karbantartási munkálatai miatt áramszünet várható április 28-án, hétfőn 9 és 16 óra között Szentegyháza falurész több utcájában – tájékoztat közösségi oldalán a város polgármesteri hivatala.
szóljon hozzá!