
Fotó: Kristó Róbert
Amennyiben nem módosítják az egészségügyi ellátás feltételeit szabályozó új keretszerződést, a Hargita megyei mentőszolgálat a szükséges költségvetésnek mindössze a felét fogja megkapni.
2011. január 23., 17:212011. január 23., 17:21
2011. január 23., 17:392011. január 23., 17:39
„Ha azt ránkerőszakolják, ami benne van a keretszerződésben, akkor bajok lesznek. Valószínűleg mentőállomásokat kell majd bezárni” – mondta dr. Ambrus József, a Hargita Megyei Mentőszolgálat orvosigazgatója, az új keretszerződés feltételeiről. Az áprilistól érvénybe lépő dokumentum értelmében ugyanis idéntől másképp számítják ki a megyei mentőszolgálatoknak kiutalandó költségvetést és ez hátrányosan érintené a Hargita megyei mentőszolgálatot. „Ahol sok lakos van ott több pénzt kapnak, ahol kevés lakos van, ott kevesebb pénzt, és akkor jönnek majd a gondok” – fogalmazott a medikális igazgató.
Az új keretszerződés értelmében a megye lakosságszáma alapján utalják ki a költségkeretet, mondhatni fejadagokból áll majd össze az idei költségvetés – tudtuk meg dr. Ambrus Józseftől. A megyei mentőszolgálatot ez azért érinti hátrányosan, mert Hargita megyének viszonylag kevés lakosa van, de a távolságok nagyok, a terepviszonyok miatt számos nehezen megközelíthető zóna, illetve szórványtelepülés van, többek között a székelyvarsági térség és a Gyimesek. Az új keretszerződés feltételei alapján a Hargita megyei mentőszolgálat körülbelül csak a felét kapná a korábbi költségvetésének. „Abból nem lehet működtetni a rendszert. Egyik oldalon kérjük az uniós normákat, másik felén meg visszalépünk ötven évet” – mondta az új keretszerződés feltételeiről, illetve azok várható hatásáról az orvosigazgató.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
Rendkívüli egyeztetésre hívja össze a PSD vezető testületeit Mihai Fifor, miután Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással. A szociáldemokraták szerint a döntés előtt nem egyeztettek velük.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását, ezért Nicușor Dan államfő vasárnap Adrian Veșteát kérte fel új kormány létrehozására. Az elnök szerint a politikai válságból végül csak egy pártok által támogatott politikai megoldás vezethet ki.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
szóljon hozzá!