Ahol már azt is javítják, ami még el sem készült

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Csak félig készült el, de már több helyen megtöredezett az aszfalt az Agyagfalva és Székelymuzsna között épülő út bögözi szakaszán, amit így már az átadás előtt javítani kell. A kivitelező szerint a nem várt gondokat a tavasszal történt esőzések okozták, nem az, hogy ősz végén, tél elején aszfaltoztak.

Fülöp-Székely Botond

2016. június 22., 13:342016. június 22., 13:34

Tavasszal több helyen megtöredezett az Agyagfalva és Székelymuzsna közti út (DC15) aszfaltrétege, ami valószínűleg azért történt, mert tavaly november végén, december elején, hideg, havas, esős időjárási viszonyok között terítették le az útburkolatot – véli egy agyagfalvi lakos. Rámutatott, az épülő útnak a nagy teherautók súlya alatt süllyedhetett meg az alapja.

Farkas Mózes bögözi polgármester közölte, a hibás részeknél már felvágták az aszfaltot, és hamarosan újraburkolják az utat. Ezt a helyszínen mi is tapasztaltuk, átlagosan ötven méterenként kellett felvágni az aszfaltot, kiterjedt területeken, így meglehetősen nehézkes az autós közlekedés ezen a szakaszon. A problémát a polgármester szerint is a nem megfelelő időben történt aszfaltozás okozta.

Mint mondta, azért dolgozott az utászcég múlt év végén is, mert a község akkor kapott kormánypénzeket, és szerettek volna minél gyorsabban haladni az útépítéssel. Hozzátette, attól tartottak, hogy az akkori rossz időjárási viszonyok miatt természeti károk keletkezhetnek, ezért az államnak át kell csoportosítania a fejlesztésekre szánt összegeket, így megszűnhet az útépítés finanszírozása. Farkas hangsúlyozta, a javításokat ingyen végzi el a kivitelező – a kátyúzott útra koptatóréteg is kerül, ez a tervekben is így szerepel.

Nem az ősz végi, tél eleji munka miatt töredezett meg az aszfalt a 15-ös úton, hanem a sok tavaszi eső okozta a gondot – jelentette ki lapunknak Lukács István, az ING Service Kft. által elvállalt munka vezetője. Mint mondta, a sáncokból szivárgott át a víz az útra, átáztatva az alapot. Tavasszal újrakezdték a munkát, és nehéz gépekkel jártak az említett szakaszon, ezután jelentek meg a hibák az aszfalton. „A koptatóréteg lefektetése előtt ellenőriztük, hogy milyen állapotban van az út, ekkor döntöttünk a problémás részek javítása mellett, hogy a későbbiekben elkészülő útszakasz jó minőségű legyen” – fogalmazott. Hozzátette, a javításokat az e célra elkülönített garanciapénzből végzi el a cég.

Lukács úgy véli, hogy a Bögözhöz tartozó négy kilométeres szakasz megépítését még idén be tudják fejezni, ha az időjárás engedi. „Érdekünk, hogy az átadott út jó minőségű legyen, hiszen többéves garanciát vállalunk rá” – közölte a munka vezetője.

Mostanáig a 15-ös községi út Bögözhöz tartozó szakaszának nagyjából felén terítették le az aszfaltréteget – nyilatkozta Farkas Mózes. A kátyúzás mellett jelenleg a sáncokat, a támfalakat építik ki az út felsőbb szakaszán. A Bögözhöz tartozó rész megépítése közel ötmillió lejbe kerül, a munkát jövő év tavaszáig kell befejeznie a kivitelezőnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Hirdetés