Konstruktív ellenzék szeretne lenni az udvarhelyi RMDSZ-frakció – jelentették be a szövetségi önkormányzati képviselők a testület megalakulása utáni első sajtótájékoztatójukon. Munkájuk során nem csak a problémák felsorolására koncentrálnak, határozattervezeteket fognak előterjeszteni.
2016. június 30., 18:582016. június 30., 18:58
2016. június 30., 19:162016. június 30., 19:16
„Azt szeretnénk, hogy konstruktív ellenzék legyünk. Igaz, ez egy új felállás lesz, de én bízom benne, hogy mind az RMDSZ, mind a városlakók számára pozitívum lesz” – jelentette be Benedek Árpád Csaba, akit újonnan választott vezetőjévé a frakció. Mint mondta, az alpolgármester megválasztásakor azért nem indítottak jelöltet, mert így szerették volna megelőlegezni a bizalmat a többségben lévő MPP–EMNP-koalíció színeiben megválasztott képviselőknek. Kijelentette, munkájuk során határozattervezeteket fognak előterjeszteni, nem csak a problémákat sorolják az üléseken, ahogyan azt a korábbi ellenzékiek tették. Hozzátette, ha tervezeteik nem kerülnek be a napirendi pontok közé, akkor élni fognak jogukkal, mely szerint a tanácsosok egyharmada ülést hívhat össze.
Benedek hangsúlyozta, követni fogják a tömbházak hőszigetelését, a Székely Támadt-vár rehabilitációját, továbbá a Szejkefürdőn lévő mofetta beindítását. Utóbbival kapcsolatban elmondta, nemrég érkezett meg a hivatalhoz a környezetvédelmi engedély, amely a földben lévő gáz összetételének vizsgálatához szükséges.
Lőrincz Zsuzsanna képviselő elmondta, eddigi tapasztalatait szeretné a város szolgálatába állítani. Rámutatott, nemcsak a kultúra és a népművészet terén fog tevékenykedni, hanem különböző programok által jobb kapcsolatot teremtene az önkormányzat és a közösség között. Támogatja egy civil erőforrásközpont létrehozását, segítséget nyújtva a kulturális részstratégia megalapozásában, összehangolva a helyi és a környékbeli kezdeményezéseket, programokat, illetve a külföldi partnerek tapasztalatait. Különös figyelmet fog szentelni például az udvarhelyi városrészek közösségeinek megerősítésére – magyarázta Lőrincz.
Elkezdett munkáját folytatja Sinka Arnold képviselő szociális, valamint oktatási téren. Ilyen a romaprogram a Budvár Szociális Központban, amelyet négy éve indított a Caritas Egyesület, de részt vállal a hagyományos helyi termékek vásárának megszervezésében, illetve szeretné, ha már idén elkezdődne a városi piac felújítása, amelyről látványterv is készült, továbbá a városi költségvetésből van rá elkülönített összeg. Ezek mellett folytatná a Nyári esték és a Virágos Udvarhely című programokat is. Hangsúlyt fektet ugyanakkor arra, hogy mielőbb megvalósuljanak az RMDSZ-frakció bicikliutakkal kapcsolatos tervei.
Az infrastrukturális beruházások Szabó Gyula tevékenységének részét képezik az RMDSZ-en belül. A képviselő járdák építését szorgalmazza Kadicsfalva és Szombatfalva azon részein, ahol ez még nem történt meg, viszont a forgalom lényegesen megnőtt. Támogatja egy terelőút építését, amely a Szejkefürdőnél kezdődne és Kadicsfalván áthaladva a város Csíkszereda felőli végénél csatlakozna a 13A jelzésű országúthoz. Ez a város forgalmi tehermentesítése szempontjából fontos, hiszen a Segesvárról a Nyikó mentén, illetve Marosvásárhely felől Csík felé tartó autósok kikerülhetnék Udvarhelyt. A Bethlen-negyedet egy alternatív úttal kötnék össze Bethlenfalvával, ami már el is kezdődött. Szorgalmazza, hogy megépüljön egy körforgalom a Bethlenfalvi út és a terelőút kereszteződésében. A közvilágítás bővítését is fontosnak tartja, továbbá azt, hogy mielőbb elkészüljön a városrendezési terv.
Újságírói kérdésre elhangzott, hogy Gidó Csaba és Koncz Melinda személyes okok miatt nem szeretné érvényesíttetni önkormányzati képviselői mandátumát.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
szóljon hozzá!