
Fotó: Bodnár Arthur
Már három hónapja hatályba lépett az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy a lakosság késedelmi kamatok nélkül fizethesse be közköltség-elmaradásait, erről a lehetőségről azonban nagyon kevesen tudnak, és a lakószövetségeknek sem áll érdekükben „reklámozni” az új intézkedést.
2010. október 17., 17:262010. október 17., 17:26
2010. október 17., 19:512010. október 17., 19:51
Fotó: Bodnár Arthur
A nyár második felében, július 20-án lépett hatályba a 2010/175-ös jogszabály, amely módosítja a lakástulajdonosi társulások működését szabályzó korábbi alaptörvényt. Az új intézkedés előírásai értelmében a lakosság – bizonyos feltételeknek megfelelve – büntetőkamatok kifizetése nélkül törlesztheti közköltség-elmaradásait a jogszabály életbe lépését követő egy éven belül (azaz 2011. július 20-áig).
Több székelyudvarhelyi lakószövetségnél érdeklődve azt tapasztaltuk, hogy a kedvező lehetőséggel még senki nem élt ezeknél a lakótársulásoknál, miközben akadnak olyan tartozók, akiknél a befizetendő hatalmas elmaradás felét a késedelmi kamatok teszik ki. A lakótársulások ugyan nem tagadják meg a törvény alkalmazását, de nem is népszerűsítik azt túlságosan, leginkább attól tartva, hogy a lakosság tömegesen kezd késni a közköltségek befizetésével, tudva azt, hogy az elmaradásokra úgysem kell majd késedelmi kamatot fizetnie jövő nyárig. Ez pedig – az általunk megkérdezett lakószövetségi elnökök véleménye szerint – csődbe vinné a társulásokat, és rövid időn belül már azok is jelentős tartozásokat halmoznának fel a közüzemek felé, amelyek most nem tartoznak.
A tulajdonosi szövetségek szerint kétélű fegyver az új törvény, attól félnek, hogy azok a lakók is élnének a jogszabály adta lehetőséggel, akik valójában nincsenek arra rászorulva. „A törvényhozók szerintem azokra gondoltak, akik adósságokat halmoztak fel, és nem tudják fizetni. Azokon akarnak segíteni. De ha ez egy jelenséggé válna, akkor fizetésképtelenné válna a lakószövetség, és utána a szolgáltató is, mert ugye a szolgáltatónak nem tudna fizetni a lakószövetség. Egy fizetésképtelenségi lánc alakulna ki, melynek végül a lakó inná meg a levét, mert elzárnák a fűtését, vizét, mindent” – mondja az egyik általunk megkérdezett lakószövetségi elnök, aki szerint ilyen esetben legfeljebb egy-két hónapot tudna kihúzni a lakótársulás meglévő pénzalapjaiból.
Fotó: Bodnár Arthur
A késedelmi kamat a legmagasabb
A késedelmi kamatok legtöbb esetben a lakószövetségeknél maradnak, ezek többségének ugyanis nincsenek tartozásai a közüzemek felé, forgóalapjaikból előre tudják fizetni a szolgáltatási díjakat, esetenként a késedelmi kamatokból befolyt összegeket is felhasználva. Egyébként a legtöbb lakástulajdonosi társulás a törvény által megengedett legnagyobb büntetőkamatot alkalmazza, mint mondják, azért, hogy ezzel is időbeni fizetésre ösztönözzék a lakosságot. Ennek ellenére vannak olyan tartozók, akik esetenként már egy éve fizetésképtelenek, köztük olyanok is, akiknél az elmaradás összegének akár felét is a késedelmi kamatok teszik ki.
Az egyik lakószövetségi elnök elmondta, behívták ezeket a lakókat, különösen azokat, akik esetében már a bírósági végrehajtás is megindult a tartozás miatt, és felhívták figyelmüket az új törvény adta lehetőségre. Az általunk megkérdezett lakószövetségeknél azonban mindmáig egy lakó sem élt a kedvező lehetőséggel.
Fontos azonban azt is tudni, hogy az új törvény értelmében csak azok esetében törlik el a késedelmi kamatot, akik a tartozás összegét egyben fizetik be. Ugyanakkor feltétel az is, hogy a családban az egy főre eső havi nettó jövedelem ne haladja meg az ezer lejt. Ezt jövedelemigazolással kell bizonyítani. A büntetőkamat elengedésére letett kérések esetében a lakószövetségek vezetőtanácsa hozza meg a döntést.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.