Föld napi faültetés lesz Udvarhelyen: a Fenntartható, földbarát Székelyudvarhely! elnevezésű program részeként Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala csemeteültetést rendez április 24-én a Nagy-Küküllő különböző partszakaszain.
2015. április 22., 15:462015. április 22., 15:46
Az akcióban részt vesznek az Orbán Balázs Általános Iskola, a Tompa László Általános Iskola, a Bethlen Gábor Általános Iskola, valamint a Kós Károly Szakközépiskola diákjai, akik az ültetést követően gondoskodnak is majd a fákról.
A csemeteültetés a Junior Étterem parkolója melletti sétányon, a városi piac melletti sétányon és a Fások útjánál, a két híd melletti zöldövezetben történik majd. A gyülekező reggel 9 órakor lesz a Junior Étterem parkolójában, illetve az említett hidaknál, a munka befejeztével pedig, a tervek szerint délben az étterem parkolójában találkoznak a diákcsapatok, ahol közös fotó is készül a részvevőkről.
A rendezvénysorozat – melynek első felvonásaként a víz világnapján (március 22-én) hulladékgyűjtést tartottak a folyóparton – június 5-én, a környezetvédelmi világnapon folytatódik, illetve a szeptember 16–22. között megtartandó Mobilitás Hetén zárul majd.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!