2,2 millió lejből épül újjá a szejkei gát

A korábban meghatározott másfél millió lejről 2,2 millióra nőtt a 2005-ös árvíz által átszakított szejkei védőgát újjáépítéséhez szükséges pénzkeret. Ennek legfőbb oka, hogy emelkedtek a költségek, azonban a megnövelt pénzkeret több munkálat elvégzésére is lehetőséget ad. Az összegről február 15-én dönt a kormány.

Széchely István

2011. február 10., 16:392011. február 10., 16:39

2011. február 10., 20:212011. február 10., 20:21

A kormánynak február 9-ei ülésén kellett volna döntenie az Országos Talajjavító Hatóság ez évi költségvetéséről – egyebek mellett a szejkei árvízvédelmi gát újjáépítésére szánt pénzkeretről is –, ám végül elnapolták a döntést, február 15-én határoznak a büdzséről. Szinte bizonyos, hogy elfogadják a védőgát újjáépítésére előterjesztett összeget, hiszen ezt korábban sem kifogásolták, sőt a hatóság éves költségvetés-tervezetét sem – tájékoztatott Incze Zoltán, az Országos Talajjavító Hatóság vezérigazgatója. Elképzelhető ugyan, hogy a kabinet mégis lefarag a költségvetésből, de ez ellen lobbizni fognak, különösen az Udvarhelyre szánt összeg esetében – mondta el a hatóság vezérigazgatója, aki már korábban is közbenjárt az állami beruházás megvalósulása érdekében.

A gátépítési költségek újraszámításának legfőbb oka az, hogy időközben nőttek a költségek (üzemanyagárak, építőanyag-költségek stb.). Amint a 2,2 millió lejes összeg bekerül a mezőgazdasági minisztérium idei költségvetésébe, ki lehet írni a közbeszerzési eljárást. Erre várhatóan már márciusban sor kerül, és még idén tavasszal elkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok – tudtuk meg Incze Zoltántól.

Öt-hat hónap alatt elkészül

A tervek szerint az új gát ősz végéig elkészül, ugyanakkor pluszmunkák elvégzésére is lehetőség nyílik a megemelt pénzkeretnek köszönhetően. „Egészen más koncepció szerint fog ez a gát felépülni, mint ahogyan volt idáig. Az oldallefolyónak is hosszabb lefolyása lesz, és erősebb, nagyobb vízleadó képessége” – mondja a szakember, hozzáfűzve, hogy a régi töltéssel ellentétben az új védőgát egy zsiliprendszerrel is el lesz látva, azzal szabályozzák majd a vízszintet.

Incze Zoltán egy korábbi alkalommal is kifejtette, hogy a védelmi töltést már a 2005-ös árvíz után újjá kellett volna építeni, a szerencsének is köszönhető, hogy azóta nem történt baj a nagyobb esőzések alkalmával. Az új védőgát tervei már véglegesek, a munkálatok – a régi lefolyó és a töltés újjáépítése mellett – a tó medrének iszaptalanítását is magukban foglalják.

Egyébként a gátnak, az árvízvédelem mellett, erózióvédelmi szerepe is van, ugyanis a hatalmas tömegű víz, amely a tó medrében összegyűl, a talajra nehezedve megakadályozza, hogy a völgyben földcsuszamlások jöjjenek létre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Három nap kemény fagyra van kilátás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.

Három nap kemény fagyra van kilátás
Három nap kemény fagyra van kilátás
2026. január 17., szombat

Három nap kemény fagyra van kilátás

Hirdetés
2026. január 17., szombat

Bejutottak a robbanás után a tömbházlakásba, és megmutatták, mit találtak – fotók

Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.

Bejutottak a robbanás után a tömbházlakásba, és megmutatták, mit találtak – fotók
2026. január 17., szombat

Holtan találtak egy embert a hegyimentők

A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.

Holtan találtak egy embert a hegyimentők
Holtan találtak egy embert a hegyimentők
2026. január 17., szombat

Holtan találtak egy embert a hegyimentők

2026. január 17., szombat

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Meg sem közelítette a csíki hidegrekordot a mai mínusz 21

Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.

Meg sem közelítette a csíki hidegrekordot a mai mínusz 21
2026. január 17., szombat

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu

Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu
2026. január 16., péntek

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt

Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Felújított otthona van a kultúrának és a közösségnek Szentegyházán

Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.

Felújított otthona van a kultúrának és a közösségnek Szentegyházán
2026. január 16., péntek

Vizsgálatot indít a craiovai egyetem az igazságügyi miniszter doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében

A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.

Vizsgálatot indít a craiovai egyetem az igazságügyi miniszter doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében
2026. január 16., péntek

Ügye büntethetőségének elévülése miatt megfelezték egy elítélt üzletember börtönbüntetését

A bukaresti ítélőtábla pénteken helyt adott Nelu Iordache üzletember rendkívüli jogorvoslati kérelmének.

Ügye büntethetőségének elévülése miatt megfelezték egy elítélt üzletember börtönbüntetését
Hirdetés