
Fotó: Pál Gábor
A csütörtöki tanácsülés után tájékoztatta a sajtó képviselőit a leépítésekről az udvarhelyi RMDSZ. Fancsali Kálmán és Jakab Áron Csaba elmondta, a Magyar Polgári Párt számadatokat ferdített, a sajtón keresztül félretájékoztatta a polgárokat.
2010. szeptember 02., 16:402010. szeptember 02., 16:40
2010. október 04., 14:312010. október 04., 14:31
Fotó: Pál Gábor
Az udvarhelyi RMDSZ két tanácsosa elmondása alapján, az utóbbi időben több egyeztetésen is részt vettek, így mindenképp megfelelőnek találták a polgármesteri hivatalt és az alárendelt intézményeket érintő leépítésekről szóló előterjesztést. Kifejtették, elítélik az MPP felelőtlen magatartását, amiért nem jelentek meg a tanácsülésen, ellenben üdvözlik a Zöld Pártot, hogy felelősségteljesen álltak a kérdéshez, véleményt formáltak róla. Örülnek, hogy a testület pozitívan szavazta meg a javaslatot, ugyanis így a polgármesteri hivatal számlája nem marad lezárva, és a fizetéseket át tudják utalni a közalkalmazottaknak.
Kiderült, nem 54 állás szűnik meg az intézményekben, hanem tulajdonképpen 42, ugyanis 12 még most is betöltetlen. A két tanácsos felvilágosított, hogy a polgármesteri hivatalban és az összes alárendelt intézményben összesen 393 munkahely van jelenleg, amiből a törvény szerint 305-re kell csökkenteni. A kulturális intézményektől és a lakosságnyilvántartó irodától 20 személynek kell távoznia, míg a polgármesteri hivatal 22 munkatársától kell megváljon. A RMDSZ szerint ezzel a leépítéses átszervezéssel hatékonyabbá teszik a munkát.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!