Hirdetés
Hirdetés

Udvarhelyi és körtvélyfáji továbbjutók a Fölszállott a páva gyerekévadában

•  Fotó: Médiaklikk.hu/Váradi Levente

Fotó: Médiaklikk.hu/Váradi Levente

A Fölszállott a Páva új gyerekévada pénteken este indult, a Duna Televízió népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának első adásából huszonnégy produkció jutott tovább, többek közt a székelyudvarhelyi Nyitnikék és a körtvélyfáji Szász Csanád László is, akikkel majd az élő adásban fogunk legközelebb találkozni.

Szász Cs. Emese

2019. október 26., 10:412019. október 26., 10:41

A Fölszállott a páva idei évada ismét a gyerekeknek biztosít lehetőséget, a népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor hetedik évadába több mint ezren jelentkeztek, mind 6 és 14 év közöttiek. Az évad első két adásában a válogatók legjobb pillanatai kerülnek a Duna Televízió nézői elé, ebből a két felvezetőből derül ki, hogy kikkel találkozhat majd a közönség a november 8-án induló élő adásokban.

A gyerekek ezúttal is négy kategóriában – énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek – mérhetik össze a tudásukat. Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.

Hirdetés

A péntek esti első válogatóban az énekes szólisták és énekegyüttesek, valamint a hangszeres szólisták és zenekarok legjobb produkcióit láthattuk, s ki is derült, hogy melyik tizenkét-tizenkét produkció jutott tovább az élő műsorba.

A továbbjutók közt találjuk a Maros megyei Körtvélyfája kis énekes tehetségét, Szász Csanád Lászlót is.

•  Fotó: Fölszállott a páva Galéria

Fotó: Fölszállott a páva

A kilenc éves kisfiú magyarói népdalokat énekelt a műsorban, azzal érdemelte ki a továbbjutást. Csanádról kiderült, családjától sem áll messze a népdal és az éneklés, édesapja még pocaklakó korában is énekelt fiának, így nem csoda, hogy a most kilenc éves fiú első perctől kezdve a népdalok, a népzene és a néptánc szerelmese.

Videó: Fölszállott a páva

Idézet
Amikor énekelek, azt érzem, hogy szabad vagyok és repülök

– mondta a műsorban a kisfiú.

Hirdetés

Székelyudvarhelyi csapatnak is drukkolhatunk majd az élő műsorban, mégpedig három éneklő leányzónak. Csiki Zsófia, Deák Boglárka és Tifán Anna óvodás koruk óta énekelnek. Két évvel ezelőtt, a tanárnőjük fejéből pattant ki az ötlet, hogy mi lenne, ha összeállnának – így alakult meg a Nyitnikék, és jött létre egy szoros barátság. Amikor nem próbálnak, akkor is szívesen töltenek együtt időt. Játszanak, beszélgetnek, nevetgélnek, és nem titok, olykor előfordul, hogy még civakodnak is.

•  Fotó: Tifán Csaba Galéria

Fotó: Tifán Csaba

Idézet
Az a legfőbb vágyunk, hogy megnyerjük az idei Fölszállott a pávát

– hangzott el a műsorban az udvarhelyi lányoktól, akik udvarhelyszéki népdalokkal jelentkeztek.

Videó: Fölszállott a páva

A hangszeres szólisták és zenekarok közt láthatunk még majd egy erdélyi produkciót, a szamosújvári CodoBanda, három ifjú zenészből álló csoportot, akik palatkai muzsikával jutottak tovább.

Jövő pénteken a táncos szólisták és táncospárok, valamint néptáncegyüttesek legjobb pillanatait láthatjuk 20.30-tól a Duna Televízióban, s kiderül a következő huszonnégy továbbjutó produkció, amellyel majd a november 8-án kezdődő élő műsorokban találkozhatunk. Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
2026. szeptember 22., kedd

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen

Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen
Hirdetés