
Szertefoszlott önkormányzati tervek. Nem sikerült megvásárolni a területet
Fotó: Bálint Előd Erdély
Nem tudta megvásárolni a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal a Petrom Románia kőolajipari társaság által áruba bocsátott Vásártér utcai telket, hiszen mások jóval több pénzt ajánlottak érte a liciten.
2020. június 25., 11:472020. június 25., 11:47
Tavaly hirdette meg a Petrom Románia kőolajipari társaság, hogy áruba bocsátaná a Vásártér utcai ingatlanját, az önkormányzat pedig tavaly augusztusi ülésén jóvá is hagyta, hogy a hivatal megkezdje a tárgyalásokat a telek megvásárlására – elevenítette fel Zörgő Noémi, a hivatal sajtószóvivője. Mint mondta, a polgármester által kinevezett bizottság hamarosan fel is vette a kapcsolatot a társasággal, hogy az önkormányzat számára fenntartott vásárlási előjoggal élve megvehessék a telket. Kiderült azonban, hogy
Ekkor független szakcéget bízott meg a hivatal a telek felértékelésére, amely 253 800 euróban határozta meg az intézmény által maximálisan kifizethető árat.
Fotó: Bálint Előd Erdély
Zörgő Noémi rámutatott, a hivatal az említett összeggel licitált a terület megvásárlásáért, hiszen csupán ennyit kínálhatott törvényes keretek között. Ez azonban nem bizonyult elegendőnek. Nem hivatalos információink szerint volt olyan ajánlattevő is, aki lényegesen többet kínált a telekért, de őt is túllicitálták. A szóvivő közölte, egyelőre
A polgármesteri hivatal munkatársai közhasznú beruházást terveztek a 11 500 négyzetméteres területen. A városi piacot szerették volna bővíteni, ugyanakkor parkolókat és zöldövezeteket alakítottak volna ki. Ebben az esetben azonban nem kivitelezhetik a terveket.
„Egyelőre várjuk, hogy kiderüljön, ki a terület új tulajdonosa és mit szeretne kezdeni vele” – zárta a sajtószóvivő.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
2 hozzászólás