
Az állami szférában befagyasztották a béreket, a magánszektorban nem tudnak lépést tartani az inflációval, ezt pedig megérzi a turisztikai szektor is. A helyzeten az üdülési csekkek „mélyrepülése” sem segít.
Fotó: László Ildikó
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
2026. szeptember 22., 07:432026. szeptember 22., 07:43
Már a múlté az üdülési csekkek korábbi sikere, amely nagy bevételt generált a hazai turisztikai szektorban. A csekkek feltételrendszere számos módosításon esett át az elmúlt években, ezek következtében
de a Székelyhonnak nyilatkozó szakember szerint a közszféra intézményeiben sem akarják már ezt mindenáron biztosítani a munkavállalóknak.
Az üdülési csekkeket 2018-tól vezették be a belföldi turizmus fellendítése céljából, majd 2024-től 1600 lejre növelték az addigi 1450 lejes értéket, hogy kompenzálják a 10 százalékos egészségbiztosítási járulék levonását.
és bevezették az önrészfizetési kötelezettséget, tehát az állam által biztosított 800 lejt akkor használhatták fel a kedvezményezettek, ha ők is ugyanannyival hozzájárultak az általuk igénybe vett turisztikai szolgáltatások költségéhez. Ezt idén januártól eltörölték, így már önrészfizetés nélkül is felhasználhatják az üdülési csekkeket a jogosultak, ám László Endre, a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Klaszter elnöke szerint ennek a híre már nem jutott el a potenciális jogosultak jó részéhez.
Fotó: Haáz Vince
„Nem mindenkihez jutott el az információ. Mi azzal szembesültünk, hogy beszéltünk munkáltatókkal, hogy körülbelül hányan igényelték, és
Az emberek nem követik annyira részletesen a törvényeket és a változásokat, így nem mindenkihez jutott el az információ, úgyhogy emiatt a piacon viszonylag kevés vakációs jegy volt idén” – fogalmazott a szakember.
Tavaly az önrészfizetési kötelezettség bevezetése miatt a közszférában dolgozóknak már nem kellettek az üdülési csekkek,
„Nem akartak mindenáron vakációs jegyeket adni” – véli László Endre, aki szerint például a polgármesteri hivatalokban, a megyei tanácsoknál is tájékoztatniuk kellett volna az érintetteket azoknak, akik az üdülési jegyekkel foglalkoznak, de akár az ágazati szakszervezetek is megtehették volna ezt, hiszen ők is a munkavállalók érdekeit képviselik.
Fotó: Pixabay
Székelyföldön, különösen Hargita és Kovászna megyében azért is érdekében állt volna a polgármesteri hivataloknak, megyei tanácsoknak az üdülési csekkekkel kapcsolatos kedvező változások népszerűsítése, mert
– említett meg egy másik szempontot a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Klaszter elnöke.
Az idei turisztikai főszezon adatai még nem teljesek, így a pontos képet még nem lehet látni, de azt igen, hogy voltak még negatív tényezők azon kívül is, hogy az üdülési csekkekből származó bevételek nem növekedtek jelentősen tavalyhoz képest.
– mondta László Endre.
Fotó: László Ildikó
„Befagyasztották az állami szférában is a fizetéseket, a magánszférában pedig egyre kevesebb cég tudja megengedni magának, hogy az inflációhoz igazítsa a béreket. A reálbér csökkent, és emiatt a kereslet is csökkent, mert a prioritást tekintve a turisztikai szolgáltatások csak valahol a 9–10-ik helyen állnak. Tehát voltak, akik idén lemondtak erről” – fogalmazott.
A parajdi bányakatasztrófa után volt ott ugyan egy kisebb pánik, de visszaesés nem, sőt, többnyire a szovátai idegenforgalomnak köszönhető az is, hogy a három megye közül egyedül Maros megyének volt pozitív a turisztikai mérlege tavaly – hangsúlyozta a turisztikai szakember, aki szerint ez idén sem lesz másként.
– fogalmazott a nem túl bíztató idei helyzettel kapcsolatban.
Fotó: Csató Andrea
A kiutazásokra csak mérsékelten voltak hatással az idei negatív tényezők. „A kiutazásoknál az a tendencia érvényesült, hogy egy picit elcsúszott a szezon, de a helyzethez képest – a háború, a válság, az infláció, az üzemanyagdrágulás – jó szezon volt, vagyis van. És ezért mondom, hogy elcsúszott, mert e tekintetben elég erős a szeptember is” – fogalmazott László Endre.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
szóljon hozzá!