Hirdetés
Hirdetés

Transzmisszió kiállítás – Erdélyben a Magyar Művészeti Akadémia

•  Fotó: Vargyasi Levente

Fotó: Vargyasi Levente

Erdélyben első alkalommal mutatkozott be a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), amely tagjai alkotásainak legjavát erdélyi művészek munkáival kiegészítve mutatta be a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK). A Transzmisszió című tárlatot péntek este nyitották meg, ez volt a X. Székelyföld Napok indítórendezvénye. 

Bíró Blanka

2019. október 13., 18:002019. október 13., 18:00

Vécsi Nagy Zoltán, az EMŰK vezetője köszöntőjében rámutatott, a Makovecz Imre által alapított Magyar Művészeti Akadémia kiemelten kezeli, hogy a „határokon kívülre rekedt” művészeket felvegye tagjai közé. A Transzmisszió című kiállítással az MMA egy olyan művészeti párbeszédet hívott létre, amely a földrajzi, nemzedéki és presztízshatárokon túl értékközpontúan mutatja fel, hogy a magyar képzőművészet változatosságában is képes közösségi erővé koncentrálni a szellemi energiákat – mondta az EMŰK vezetője.

Hirdetés

A megnyitón jelen levő Kelemen Hunor RMDSZ elnök Barabási Albert-László hálózatkutatót idézte, aki szerint

Székelyföldnek nem a Szilícium völggyel kell versenyezzen, az igazi kihívás, hogy fenn tudjuk-e tartani az egyediséget, a diverzitást vagy beolvadunk a globalizációba.

„Nekünk nem egy Szilícium völggyé kell válnunk, hanem Székelyföld egyediségét kell megőriznünk. Ehhez kell társítani mindazt, amit a 21. század biztosít” – mondta.

•  Fotó: Vargyasi Levente Galéria

Fotó: Vargyasi Levente

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kifejtette, a Székelyföld Napokat tíz éve épp azért indították, hogy az adminisztratív határokat lebontva felmutassák a kisközösségek egyedi értékeit, amelyek együtt kirajzolják Székelyföldet.

Marosvásárhelyről nem szabad lemondani, hiszen ma is Székelyföld egyik legjelentősebb kulturális központja – mondta Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Hozzátette,

abban bízik, hogy jövőre Marosvásárhelynek erősebb jelenléte lesz a Székelyföld Napokon. 

A Székelyföld Napok részletes programja a www.szekelyfoldnapok.ro oldalon érhető el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Vörös beavatkozási terv, miután sokan rosszul lettek az egyik tengerparti szállodában

Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.

Vörös beavatkozási terv, miután sokan rosszul lettek az egyik tengerparti szállodában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Változott a helyzet a vizsgálat után: jobbnak látták inkább gyorsan felrobbantani a ma megtalált dróndarabokat

Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.

Változott a helyzet a vizsgálat után: jobbnak látták inkább gyorsan felrobbantani a ma megtalált dróndarabokat
2026. szeptember 01., kedd

Nem akarnak a regionális vízszolgáltatóhoz csatlakozni Kányádon, de nincs más lehetőség

Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.

Nem akarnak a regionális vízszolgáltatóhoz csatlakozni Kányádon, de nincs más lehetőség
2026. szeptember 01., kedd

Eltűnt a nyilvánosságból az RMDSZ miniszterelnök-jelöltje

Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.

Eltűnt a nyilvánosságból az RMDSZ miniszterelnök-jelöltje
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Népszerűsítik a szecessziós örökséget Marosvásárhelyen

Marosvásárhely csatlakozott a szecessziós örökséget népszerűsítő európai hálózatokhoz, hogy népszerűsíteni tudja a város épített örökségét.

Népszerűsítik a szecessziós örökséget Marosvásárhelyen
2026. szeptember 01., kedd

Romániába érkezett Angela Merkel, Nicușor Dannal is találkozott

Angela Merkel volt német kancellárt fogadta kedden a Cotroceni-palotában Nicușor Dan államfő. A volt német kancellár könyvbemutatóra érkezett Romániába.

Romániába érkezett Angela Merkel, Nicușor Dannal is találkozott
2026. szeptember 01., kedd

Egyelőre csak az van meg, hogy kit támogat az RMDSZ miniszterelnöknek – de vajon őt jelöli az államfő?

Az RMDSZ parlamenti frakciói keddi együttes ülésükön nem foglaltak állást egy jövőbeli kormány támogatásáról, mivel az államfő még nem nevesített miniszterelnök-jelöltet – közölte Csoma Botond, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője.

Egyelőre csak az van meg, hogy kit támogat az RMDSZ miniszterelnöknek – de vajon őt jelöli az államfő?
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már közzé is tették, hogy mikor lesz jövőben az érettségi

A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium. A közlemény szerint a nyári érettségi írásbeli vizsgáit június 14-18. között szervezik meg.

Már közzé is tették, hogy mikor lesz jövőben az érettségi
2026. szeptember 01., kedd

Közel 180 millió eurós támogatás indul a mezőgazdaságban

Négy támogatási program indul közel 180 millió eurós keretösszeggel: a sertés- és szarvasmarhatartók már igényelhetik a támogatást, a kisgazdaságok, a virág- és gyógynövénytermesztők számára is pályázati lehetőség nyílik.

Közel 180 millió eurós támogatás indul a mezőgazdaságban
Hirdetés