Töretlen sikernek örvend a Vitamix biobolthálózat Pr-cikk

•  Fotó: Vitamix

Fotó: Vitamix

Megállíthatatlan ütemben fejlődik a Vitamix biobolt-hálózat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a pici családi vállalkozásként indult cég éppen a 65. üzletét nyitotta meg Székelyudvarhelyen a Kisköved utca 15. szám alatt. Ennek apropóján beszélgettünk Benedek Zsuzsa társtulajdonossal.

Támogatói tartalom

2024. március 27., 10:002024. március 27., 10:00

2024. március 27., 11:012024. március 27., 11:01

– Az első bioboltot közel egy évtizede nyitották Marosvásárhelyen férjével, Benedek Zsolttal. A sikerük pedig töretlen, a 65 bolt mellett egy sikeres online webáruházat is üzemeltetnek. Miért pont ezt az iparágat választották?

– A szülővé válást követően még fontosabbá vált számomra, hogy milyen élelmiszereket, táplálékkiegészítőket fogyaszt a család, illetve az is, hogyan előzzük meg a megbetegedéseket. Ez volt talán a kezdő lökés, így indultunk el ezen az úton.

Idézet
Az idő és a fejlődés pedig azt igazolja, hogy nem csak számunkra, hanem rengeteg romániai háztartásnak és családnak kiemelten fontos az, hogy mit fogyasztanak.
A székelyudvarhelyiek az új Vitamix-boltban megtalálják a számukra szükséges vitaminokat •  Fotó: Vitamix Galéria

A székelyudvarhelyiek az új Vitamix-boltban megtalálják a számukra szükséges vitaminokat

Fotó: Vitamix

– Közel 10 év alatt 65 üzletet nyitni és üzemeltetni nem kisujjgyakorlat. Mi a céljuk a boltokkal?

– Arra törekszünk, hogy széles körű megoldást biztosítsunk a megterhelő életmódot folytatók számára, de természetesen kiemelt figyelmet szentelünk azon vásárlók igényeire is, akik a tudatos táplálkozás jegyében térnek be az üzletekbe. Speciális igenyű vásárlóink számára is széles választékot biztosítunk:

Idézet
legyen szó gluténérzékenységről vagy cukorbetegségről, mindenki megtalálja a számára megfelelő termékeket.

Mindezek mellett pedig a fizikai boltokban dolgozó kollégák kapcsolatban vannak vásárlóinkkal, tanácsokkal tudják ellátni őket és folyamatos visszajelzést kapunk ezáltal termékeinkről, illetve a kialakuló igényekről. Fontos, hogy élő kapcsolatban álljunk a vásárlóinkkal és segíteni tudjuk nekik a lehető legjobb minőségű termékekkel.

A Vitamix-termékek nemcsak a gluténérzékenyek és cukorbetegek számára ajánlottak •  Fotó: Vitamix Galéria

A Vitamix-termékek nemcsak a gluténérzékenyek és cukorbetegek számára ajánlottak

Fotó: Vitamix

– A boltok polcain ma már több száz saját márkás termék került fel a polcokra. Miért vált fontossá a saját termékek gyártása?

– Éppen amiatt, hogy hazai, helyi és székelyföldi termékek kerüljenek a vásárlóink asztalára. Ahogy teltek az évek és kialakult a saját gyártósorunk, úgy teltek fel a bolthálózat polcai saját gyártású termékekkel is: ilyenek az Adams Suppliment termékcsalád tagjai vagy éppen a Zanna kozmetikumok. A fő szempont a saját termékek esetében is az volt, hogy az élelmiszerek ne legyenek feldolgozottak, bio hozzávalókból készüljenek, illetve ne tartalmazzanak semmilyen káros adalékanyagot, vegyszereket.

A Vitamix széles termékpalettájának egy része •  Fotó: Vitamix Galéria

A Vitamix széles termékpalettájának egy része

Fotó: Vitamix

– Jól látható, hogy a boltokban mindenki megtalálja azt, amire szüksége lehet a tudatos életmód fenntartásához. Kiemelt figyelmet fordítanak ugyanakkor az élsportra is. Miért?

– Az egészséges és tudatos életmód jegyében életünk része a sport, vállalkozásunk pedig lehetőséget ad arra, hogy a sportolókat, csapatokat vagy éppen egy sporteseményt támogathassunk.

Idézet
Így szponzorizálunk Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Brassóban is különböző rendezvényeket, sőt, a marosvásárhelyi férfi kosárlabdacsapatot és a CS Arena női kézilabdacsapatát is. Mostantól pedig mindezekre nyitottak vagyunk Székelyudvarhelyen is.
A Vitamix-boltokban és webáruházban akár teákat is vásárolhatunk •  Fotó: Vitamix Galéria

A Vitamix-boltokban és webáruházban akár teákat is vásárolhatunk

Fotó: Vitamix

Ha szeretne többet tenni az egészségéért, vagy csak egészségesen akar élni, akkor látogasson el a Vitamix biobolt-hálózat bármely üzletébe. Amennyiben otthonról vásárolna, akkor kattintson a vitamix.ro weboldalra.

(X – fizetett hirdetés)

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés