Tompa-mester már az emlékfalon

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Csak úgy hívták, hogy a Mester, pontosabban: Tompa mester. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház alapítója, a magyar társulat névadója, Tompa Miklós 100 éve született, ez alkalomból centenáriumi ünnepséget szerveztek hétvégén Marosvásárhelyen. Az eseménysorozat egyik fénypontja volt, amikor az egykori művész fia, a világhírű rendező Tompa Gábor leleplezte édesapja emlékplakettjét.

Szász Cs. Emese

2010. december 19., 17:432010. december 19., 17:43

2010. december 19., 20:012010. december 19., 20:01

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem udvarán a hideg ellenére is szép számban gyűltek össze szombaton a Tompa Miklós-emléktábla avatásán. Az egyetem rektora, Gáspárik Attila szerint még létezik a színházi szolidaritás, hiszen a Nemzeti és a színitanoda munkatársai mellett az egyetem egykori hallgatói Budapestről, Szatmárról vagy Székelyföldről is eljöttek, hogy a jeles eseményen ott legyenek.

A Művészeti Egyetem emlékfalánál a mester emlékét Gáspárik Attila rektor, Fodor Zeno teatrológus, majd Zalányi Gyula színművész idézte. Zalányi Gyula sokat dolgozott együtt Tompa Miklóssal, diákként osztályvezető tanára volt, tanárként főnöke, színészként rendezője. „Irányított minket, intézte sorsunkat pinpongozás közben, séta közben. Tanítani azonban nem tanított, csak hagyta, hogy tanuljunk tőle” – mondta Zalányi Gyula.

Nemes Levente, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze Tompa László Lófürösztés című versét szavalta, majd a Makkai István szobrász által tervezett és Balogh József öntőmester támogatásával megalkotott plakettet Tompa Miklós fia, a nemzetközi hírű rendező Tompa Gábor és Oana Leahu, az egyetem dékánja leplezte le (képünkön).

„Az üszkök, a deszkák, a gerendák megvannak, bárhol lehet színházat csinálni. Ami ennél sokkal nehezebb: összeszedni azt a csapatot, amely magas színvonalon tudja a hosszútávú elképzeléseket megvalósítani. Ehhez szükség van a mesterekre és a nagyon jó iskolákra” – mondta ünnepi beszédében Tompa Gábor.

„Ez a pár nap egy olyan újrakezdés bennünk, ami ki fog tartani továbbra is, hiszen Kemény Jánosról, Delly Ferencről és Szabó Ernőről is szólnunk kell. A megújulást nem elég várni, olyan példákat kell állítanunk, akik méltóak a követésre” – mondta Gáspárik Attila.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 18., hétfő

Több mint 700 ezer online dokumentumot bocsátott ki ingyenesen idén az országos kataszteri hivatal

Az idei év első négy hónapjában 737.682 online iratot bocsátott ki ingyenesen az ingatlan- és telektulajdonosoknak az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).

Több mint 700 ezer online dokumentumot bocsátott ki ingyenesen idén az országos kataszteri hivatal
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Elindult a jelentkezés a Bolyai Nyári Akadémia továbbképzéseire

Elindult a regisztráció a 34. Bolyai Nyári Akadémia pedagógus-továbbképzéseire, amelyek több helyszínen kínálnak szakmai fejlődési lehetőséget pedagógusok számára június 29. és július 24. között.

Elindult a jelentkezés a Bolyai Nyári Akadémia továbbképzéseire
2026. május 18., hétfő

Igazolták a laborvizsgálatok az aradi hantavírus-fertőzést

Az eredmények szerint a beteg az Európában terjedő vírustörzset kapta el, a megbetegedésnek tehát nincs köze az óceánjáró fedélzetén azonosított Andes-hantavírushoz, amely kizárólag Dél-Amerikában terjed.

Igazolták a laborvizsgálatok az aradi hantavírus-fertőzést
2026. május 18., hétfő

Sorra veszi a pártokat az államfő, harangszó után jön az RMDSZ

Nicușor Dan államfő hétfőn konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Sorra veszi a pártokat az államfő, harangszó után jön az RMDSZ
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Még pünkösd előtt felavatják a restaurált Rákóczi-várat

Hosszú restaurálási folyamat után felavatják május 22-én a gyimesbükki Rákóczi-várat. A nép körében Rákóczi-várként ismert erődítmény 2026-tól hivatalosan a Bethlen–Rákóczi-vár nevet viseli.

Még pünkösd előtt felavatják a restaurált Rákóczi-várat
2026. május 18., hétfő

Sulyok Tamás az Indexnek: a lemondásomnak nincsen alkotmányos indoka; az eskümhöz hű maradok

Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat – írja az MTI az Index hírportálon hétfőn megjelent, Sulyok Tamás köztársasági elnökkel készített interjút szemlézve.

Sulyok Tamás az Indexnek: a lemondásomnak nincsen alkotmányos indoka; az eskümhöz hű maradok
2026. május 18., hétfő

Felmérték a polgárok igényét az előrehozott választásokra

A románok többsége úgy véli, hogy előrehozott választásokra van szükség, és ha jövő vasárnap tartanának parlamenti választásokat, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) lenne az első helyen.

Felmérték a polgárok igényét az előrehozott választásokra
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Medvék miatt riasztottak több településen

Ismét medvék miatt szólt a Ro-Alert több Hargita megyei településen vasárnap este. A vadállatok párzási időszaka miatt gyakrabban találkozhatunk velük.

Medvék miatt riasztottak több településen
2026. május 17., vasárnap

Gazdasági miniszter: nem teszi „összeszerelő országgá” Romániát a SAFE-program

A SAFE hitelprogramból Romániának jutó források több mint fele az országban marad, a jelenlegi piaci finanszírozásnál jóval kedvezőbb feltételek mellett – jelentette ki vasárnap a Digi24-nek Irineu Darău ügyvivő gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: nem teszi „összeszerelő országgá” Romániát a SAFE-program
2026. május 17., vasárnap

Egyre többen fizetnek kártyával Romániában

A múlt év végén 28,63 millió aktív bankkártya volt forgalomban Romániában, ami 10,07 százalékos növekedést jelent 2025 júniusához képest – derül ki a Román Nemzeti Bank (BNR) összesítéséből.

Egyre többen fizetnek kártyával Romániában
Hirdetés