Tojáshímek és üzenetük az avar kori karcolásoktól a vétett útig

Bizony, már a Krisztus előtti időkben, az ókori magaskultúrákban szokás volt tojást ajándékozni, Egyiptomban, Perzsiában vagy Sumerban a halottak mellé tették. Hogy akkor milyen jelentéstöbbletet tulajdonítottak nekik, arra nézve csak sejtéseink lehetnek, de mivel a kiszombori hun–avar temető egyik sírjában

És aztán ahogy az ősi tavaszköszöntő ünnepet átkonvertáltuk a kereszténységbe, úgy vált a piros a keresztre feszített Krisztus vérévé.

korábban írtuk

Hogy a sok-sok virágszál el ne hervadjon

Sokat változott a világ – és mindjárt tegyük hozzá: e tekintetben előnyére – az Orbán Balázs által taglalt állapotokhoz képest, amikor a csíki lányoknak pisztolyt kellett elsütniük a húsvéti locsolódás idején!

Egyes teremtésmondák szerint maga a világegyetem is tojásból jött létre: az őstojás kettéhasadt, így keletkezett az ég és a föld. És mivel a születés, a teremtés titkát is magában hordozza, érthető, hogy tavasszal, a természet újjáéledése idején még inkább a figyelem fókuszába kerül.

Forrásaink szerint már a 4. században egyházi áldásban részesítették (a húsvétot a 3. századtól ünnepeljük), ám ennek hivatalos bevezetéséről csak a 12. századtól kezdve van tudomásunk,

Mifelénk ez részben gyakorlatias okokra visszavezethető, hiszen a böjti időszakban – miközben a tyúkállomány is növekedett – sok tojás felgyűlt, amitől ildomos volt célszerűen megszabadulni, illetve megkülönböztetni a frissektől. Kezdetben csak a keresztanyák lepték meg vele a keresztgyereküket,

És ez különféle motívumok rávivésével tették egyértelművé.

Balázs Márton 3600 tojása

A motívumkincsük iránti szakszerű érdeklődés kezdetei a 19. század végéig vezethető vissza, amikor – egészen pontosan 1898-ban – a magyar Néprajzi Múzeum az Ethnographia című folyóiratban közzétett felhívásában

A szilágysomlyói születésű (1867), de 1893-tól 1937-ig Kézdivásárhelyen tanárkodó, iskolát igazgató Balázs Márton olyan lelkesen vetette bele magát ebbe a munkába, hogy

Gyűjteményét később szétosztotta különféle múzeumok, iskolák között, de java része tönkrement, elkallódott, közel kétszázat a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban is őriznek belőle. Ez utóbbi értesítőjében tette közzé 1902-ben A háromszékmegyei húsvéti írott tojásokról és népszokásokról című dolgozatát.

Balázs Márton a motívumok akkor még használatos népi elnevezéseit több csoportba osztotta:

• növényi formák utáni elnevezések, ezen belül is külön virágok (tulipános, liliomos, nárcillusos, rózsás stb.), levelek (pálmás, herelapis, akácleveles stb.) és gyümölcsök (cseremakkos, meggyágas, dióbeles stb.);

• állati formák utáni elnevezések (pillangós, kígyós, berbécsszarvú stb.)

• mértani alakzatok (körös, kockás, táblás, tévedt utas, molnárablakos stb.)

• más tárgyak utáni elnevezések (villás, gereblyés, kantáros, bárdos stb.), de ezen belül is megkülönböztette

• a nemzeti vonatkozású rajzokat (címeres, koronás, pajzsos stb.)

• szerelmi vonatkozásúakat (égő szíves, szomorú szíves, boldog szívek stb.)

• a vallási vonatkozásúakat (keresztes, oláhkeresztes, Krisztus vére stb.)

• és a határozatlanabb formákat (ágas, nagyvirágos, pettyegetett stb.),

• megjegyezve, hogy „ezeken kívül a virágdíszeknél, a mértani és egyéb alakzatoknál is számtalan forma él még, a melyekre magyarázatot vagy elnevezést a legnagyobb utánjárással is alig, vagy éppenséggel sem lehet találni.”

Keleti gyökerek

Ezek után természetesen mi sem akarjuk megmagyarázni ezeket, de a már említett, avar kori karcolt tojások jó iránymutatók lehetnek e tekintetben. Annál is inkább, mert például Kisné Portik Irén gyergyószentmiklósi néprajzkutató is a régi belső-ázsiai népek tavaszköszöntő ünnepségéig vezeti vissza eredetüket, és értelmezésében a természet megújhodásához, az anyaföld ébredéséhez,

– mondja. Az őstojástól húsvétig címmel tavaly megjelent kötetében közzétett mintakincs közel másfélezer tojáshímet tartalmaz, igaz, azok nemcsak a székelyek és csángók által használatosak, hanem a Kárpát-medence majd valamennyi tájegységét felölelik.

Nem beskatulyázható történet

Nincs meglepődve azon, hogy Balázs Márton több mint száz évvel ezelőtt 3600 mintát tudott összegyűjteni, hiszen a díszítmények állandóan változnak, átalakulnak, ötvöződnek.

„A népművészetben éppen az a szép, hogy folyamatosan új dolgok jönnek be. Hímekről lévén szó, azokat mindig alakítja az az asszony, aki írja a tojást, hozza a tehetségét, hozza a tudását.

Vele is előfordul, hogy elkezd írni egy tojást, „és lehet csak azért, mert véletlenül elhúzok egy vonalat, elrontok valamit, abból egyéni díszítmény születik”. De a múzeum keretében immár több évtizede működő tojásíróműhely-foglalkozásokon, amiket mostanság az unokatestvéreivel közösen vezetnek, azért arra törekednek, hogy a gyerekek az eredeti motívumainkat tanulják meg, hiszen „azt tovább kell vinni, hogy ne csak könyvekben maradjanak meg, hanem élő tudásként is.”

Azt is megerősíti, hogy míg a Gyimesekben mindig is a piros szín volt a meghatározó,

Egyes helyeken előfordul a szentelt vizet szimbolizáló kék szín, mint a remény jelképe, vagy természet és a tavasz színe, a zöld is. A motívumok közül Háromszéken a tulipános a leggyakoribb, illetve annak több tucat változata. De a lényeg: akárcsak a festett bútorok, kézimunkák vagy székelykapuk esetében,

Orsolyának meggyőződése, hogy a tojásírást mint népművészeti ágat egyelőre nem fenyegeti a kihalás veszélye. „Amíg a húsvét ünnepét megtartjuk, amíg lesznek olyan mesterek, akik ezt továbbadják, addig nem gondolom, hogy emiatt aggódni kéne. Most a mi feladatunk megtanítani a gyerekeinket, majd rajtuk a sor. Hagyományaink mindig is »apáról fiúra« öröklődtek” – bizonygatja, és igazát jól alátámasztja a csíkszeredai Váta Réka példája, aki csak pár éve ismerkedett meg a hímezéssel, de máris gyönyörű tojások kerülnek ki a kezéből, mint ahogy arról az említett kiállításon magunk is meggyőződhettünk.

Nem mind növényi, ami piros

„A párom kosteleki származású, de a gyimesbükki sógornőm, valamint az ő nagymamája tanította meg nekem, aztán évről évre egyre jobban érdekelt, és most már minden tájegységről próbálok egy kicsit inspirálódni, tudatosan” – meséli. Bár

Kedvenc motívumai a Mária tenyere, a töltött rózsa, a kakastaréj, az ujjas, a bojtos és a kicsi cserelapi. A színek előállításához növényi alapanyagot is használ ugyan, hagymahéjat, kávét, áfonyát, lilakáposztát, bodzabogyót, aranyesőt, virágot – de a piroshoz csak bolti festéket.

Mielőtt azonban ezen hosszasan eltöprenghetnék, a szomszédos asztalnál kiállító, kézdivásárhelyi Opra Etelka már el is magyarázza ennek a titkát: szép piros színt hagymából nem lehet kihozni, csak a brazil pillangófaként is ismert piros berzseny kérgéből, ami drága is, továbbá nehezen is beszerezhető. Ő maga viszont

felét a Balázs Márton hagyatékában fellelhető, felét más gyűjtőktől származó háromszéki motívumokkal.

De vele csak a húsvéti tojások rejtélyes világában folytatott kalandozásunk második részében ismerkedhetnek meg olvasóink!