
Fotó: Csíki közlekedési infó/Facebook
Három személy sérült meg közúti balesetben Csíkcsicsó bejáratánál szerda délután.
2023. május 17., 15:572023. május 17., 15:57
2023. május 17., 17:562023. május 17., 17:56
A helyszínre a Hargita megyei mentőszolgálat és a tűzoltóság elsősegély-nyújtó egysége (SMURD) is kiszállt, egy 35 éves személyt mellkasi traumával utóbbi mentőegység szállított el.
Egy 23 éves nő fejsérülést szenvedett, és eszméletét vesztette, utasát, egy 13 éves fiút pedig kivizsgálásra vittek kórházba – tudtuk meg a mentőszolgálat munkatársától.
A balesetről 14 órakor értesítették a csíkszeredai rendőrkapitányságot. A helyszínre vonuló hatóságiak vizsgálata szerint egy 23 éves madéfalvi nő, miközben lakóhelye felől Csíkszereda irányába közlekedett az E578 jelzésű európai úton, Csíkcsicsó kijáratánál „vezetés közbeni egyéb elfoglaltságok miatt” elvesztette uralmát járműve fölött, amely egy forgalmi táblának ütközött, majd áttért a menetirányával ellentétes sávba. Egy szemből érkező, 35 éves, szintén madéfalvi nő az autót megpróbálta kikerülni járművével, azonban lesodródott az útról és egy árokba csapódott. A vizsgálatok szerint egyik sofőr sem volt alkohol befolyása alatt – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A futball sok családban nemcsak közös időtöltés, hanem érzelmi kapocs is: az eMAG kutatása szerint a futballrajongó apák 74%-a érzi úgy, hogy a sport szorosabbá teszi kapcsolatát gyermekével.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
A Duna vízszintje mindössze három centiméterrel haladta meg hétfőn este az atomerőmű működéséhez szükséges minimumot Csernavodánál – közölte a Román Vízügyi Igazgatóság (ANAR).
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
szóljon hozzá!