
Fotó: Ádám Gyula/Háromszék Táncegyüttes
Több százan léptek színpadra, és mintegy kétezren nézték meg a produkciókat a hétvégén a sepsiszentgyörgyi 31. Népzene- és Néptánctalálkozón.
2019. november 11., 16:592019. november 11., 16:59
A kétnapos rendezvényt a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány szervezte. Gyermek és ifjúsági, valamint hivatásos néptánc és népzenei csoportok léptek fel, és rengeteg kísérőprogram szórakoztatta a résztvevőket.
Első nap, pénteken a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Mezőség és Kalotaszeg című kétrészes műsorát mutatta be a Tamási Áron Színház nagytermében, majd a találkozó szombaton átköltözött a Sepsi Arénába, ahol tizenhat gyerek- és ifjúsági együttes lépett fel az Aprók bálján.
Fotó: Ádám Gyula/Háromszék Táncegyüttes
Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes vezetője úgy értékelte, évről-évre színvonalasabbak a koreográfiák, és a fellépők viselete is egyre jobb minőségű a Csoóri Sándor-program támogatásának köszönhetően.
A rendezvény keretében szombaton tartották a VI. Székelyföldi Legényes versenyt, amelyen tizenketten vetélkedtek: a kötelező próbán a mérai Muszka György táncát, a szabadon választott próbán egy kalotaszegi legényest kellett bemutatniuk. Az év kiváló legényes táncosa az alsóboldogfalvi Mátéfi Csaba lett.
Fotó: Ádám Gyula/Háromszék Táncegyüttes
A Romániai Magyar Néptánc Egyesület (RMNE) szintén a Csoóri Sándor-program támogatásával készítette el az Erdélyi Néptánctudás Tárát, amelyet bemutattak a találkozón. A tudástár elérhető az erdelyineptanctudastar.neptanc.ro oldalon, amelyet tovább bővítenek majd. A Kallós Zoltán néprajzkutató mezőségi gyűjtéseiből összeállított daloskönyvet Györfi Erzsébet népdalénekes, énekpedagógus mutatta be, a könyvben a dalszövegek mellett kották is vannak, és CD mellékletén több mint tízórányi hangfelvétel hallható.
A már hétéves hagyománnyal rendelkező jótékonysági koncert bevételeiből népi muzsikosakat segítenek, idén a hatvanéves Papp István Gázsát, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarvezető prímását, a kolozsvári táncházmozgalom egyik alapítóját, az erdélyi Bodzafa és Kova együttesek zenészét ünnepelték.
A Sepsi Aréna folyosóján vásárt és gyerekfoglalkozásokat tartottak, továbbá kiállították Ádám Gyula gyimesi és moldvai muzsikosokról készített fotóit. Az ifjú tehetségek műsorán fellépett a Perkő, a Százlábú Táncegyüttesek, a Székely Mikó Kollégium néptáncegyüttese és a gyimesi Virics banda. Bemutatkoztak a györgyfalvi hagyományőrzők, majd a találkozó a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Táncrapszódia című, Zsuráfszky Zoltán rendezte folklórműsorával és táncházzal zárult.
A kormány elfogadta a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítésről szóló sürgősségi rendeleteket – jelentette be kedden este Ilie Bolojan miniszterelnök.
A hódgátak miatti árvízveszély, az útmenti parkolás gondja, valamint a Kútpatak utca elhanyagoltsága került többek között terítékre a kedd esti lakossági fórumon, amelyet a zsögödi városrész lakói számára szervezett a csíkszeredai városvezetés.
Románia továbbra is minden szükséges támogatást megad Ukrajnának - közölte kedden Nicușor Dan államfő, miután részt vett a tettre készek koalíciójának ülésén.
A kormány a kedd esti rendkívüli ülésén fogadja el a közigazgatási reformcsomagról és a gazdaságélénkítő intézkedésekről szóló sürgősségi rendeleteket.
A képviselőház és a szenátus március 10-én 13 órától együttes ülést tart, amelyen megválasztják az új ombudsmant, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vezetőségének több tagját és a Számvevőszék egyik tanácsosát.
Az Országos Erdőőrség 2025 decemberében 3560 köbméter illegálisan kitermelt faanyagot foglalt le, az okozott kárt mintegy kétmillió lejre becsülik – tájékoztatott kedden a Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
Megnyílt az a kijárat Csíkszeredában, amely az Erőss Zsolt Aréna parkolóját tehermentesíti és a tervek szerint az ottani forgalmat is gördülékenyebbé teszi.
Az ukrajnai háború ötödik évébe lépve az ukrán gyermekek több mint egyharmada, csaknem 2,6 millióan továbbra is menekültként élnek - közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
A kiskereskedelmi láncok saját márkás termékeinek arányát legfeljebb 20 százalékban korlátozná, azonos termékkategórián belül pedig egységes árrést vezetne be Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
szóljon hozzá!