Több mint hétszáz kilométer bicikliút lehet Gyergyószéken

Rendhagyó módon beszélt a kerékpárút-tervekről Barti Tihamér •  Fotó: Gergely Imre

Rendhagyó módon beszélt a kerékpárút-tervekről Barti Tihamér

Fotó: Gergely Imre

A Gyergyói-medence vonzó célponttá válhat a következő években a kerékpáros turisták számára. A térségben több mint 700 kilométernyi bicikliútvonalat jelöltek ki – ezek megvalósítása a cél.

Gergely Imre

2022. szeptember 28., 19:382022. szeptember 28., 19:38

Az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) részeként Románia 3000 kilométernyi bicikliút kialakítását vállalta fel, amelybe Gyergyószék is bekapcsolódik, de az európai kerékpáros főútvonalakat számos, a medence térségét bejárhatóvá tevő kerékpárúttal bővítik ki. Ezek kialakítását tervezik most – közölte Barti Tihamér, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke.

Sajtótájékoztatóját Marosfőn tartotta, ahonnan két tematikus útvonal is indul, dél fele az Olt folyó mentén, illetve a Maros mentén, amely egészen az országhatárig halad majd. Barti ez utóbbinak a gyergyószéki vonatkozásait ismertette. Kifejtette,

cél, hogy a következő időszakban Gyergyó térsége is bekapcsolódjon az Európában népszerű kerékpáros turizmusba, ennek egy célpontjává váljon.

Több száz kilométer

A PNRR keretében már elfogadták azokat az nyomvonalakat, amely az országos és a nemzetközi EuroVelo kerékpáros hálózatba bekapcsolja a Románia által tervezett bicikliutakat; Gyergyószéken pedig a polgármesterekkel egyeztetve kijelölték azokat a lehetséges szakaszokat, amelyek ebbe csatlakozva bejárhatóvá teszik a medencét, de a környező hegyeket is. Ez összesen több mint 700 kilométernyi kerékpárutat jelentene Gyergyóban. Ezek között vannak könnyű és nehezebb szakaszok is.

Az elképzelés az, hogy ne az országutakon kelljen kerékpározni, hanem jelenlegi mezei utakat fejlesztenek majd ilyen céllal. Van, ahol kövezett, máshol aszfaltozott bicikliutak jönnek létre.

Barti kifejtette, a fő, EuroVelo hálózat részeként létrejövő szakaszokat a PNRR keretéből valósítják meg, a többi szakaszra pedig környezetvédelmi alapból vagy európai uniós forrásokból keresnek finanszírozást. Turizmusfejlesztés szempontból ez a következő évek feladata Gyergyószéken – szögezte le Barti Tihamér. Egyúttal jelezte, hogy

Gyergyónak nagyszerű adottságai vannak ahhoz, hogy vonzó célpontja legyen a kerékpáros turizmusnak.

Több körtúra is megvalósítható, például Marosfőtől Gyergyószentmiklóst érintve az Olt forrásáig, onnan a Pongrác-tetőn át Gyilkostóig és Tölgyesig, majd Ditrón és Remetén át visszakanyarodva. Ugyanakkor ezek a kerékpárutak a helyiek számára is hasznosak lesznek, akár munkába járáshoz, akár szabadidős kikapcsolódáshoz. Míg a fő gerincútvonalak kijelölése már eldöntöttnek tekinthető, a helyi jelentőségű szakaszok még bővülhetnek, erre további javaslatok tehetők.   

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Példás összefogás a Duchenne-szindrómás kisfiúért, aki versenyt fut az idővel

A közösség összefogása adott reményt a mindössze tízéves, Duchenne-szindrómával élő Tasnak és családjának. Az önzetlen segítőknek köszönhetően mostantól bárki követheti, segítheti őt a küzdelmében, és a kezelésében is új fejezet kezdődhet.

Példás összefogás a Duchenne-szindrómás kisfiúért, aki versenyt fut az idővel
2025. május 09., péntek

Három napig tartó gyengülés után erősödött a lej

Pénteken a román deviza erősödött az euróval szemben, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,57 banival (0,11 százalékkal) 5,1165 lejre csökkent a csütörtöki 5,1222 lejről.

Három napig tartó gyengülés után erősödött a lej
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházak: létfontosságú az elnökválasztáson való részvétel

Létfontosságúnak tartják a romániai magyar történelmi egyházak, hogy híveik „hiánytalanul” részt vegyenek az elnökválasztás második fordulóján, és arra a jelöltre szavazzanak, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházak: létfontosságú az elnökválasztáson való részvétel
2025. május 09., péntek

Érvényesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményeit

Érvényesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Érvényesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményeit
2025. május 09., péntek

Ösztöndíj robotikában és programozásban tehetséges diákoknak

Romániai középiskolásoknak és egyetemistáknak kínál lehetőséget az ING Hubs Romania és a Bukaresti Közösségi Alapítvány ösztöndíjprogramja, hogy pénzügyi támogatással vehessenek részt nemzetközi vagy országos versenyeken, illetve szakmai táborokban.

Ösztöndíj robotikában és programozásban tehetséges diákoknak
2025. május 09., péntek

A szolidaritás menete Marosvásárhelyen

Ismét megszervezik a civil szervezetek vásárát Marosvásárhelyen május 10-én a város központjában. A 22. alkalommal megrendezendő esemény az évtizedek alatt fontos találkozóhellyé nőtte ki magát, ahol Maros megye civil szervezetei mutatkoznak be.

A szolidaritás menete Marosvásárhelyen
A szolidaritás menete Marosvásárhelyen
2025. május 09., péntek

A szolidaritás menete Marosvásárhelyen

2025. május 09., péntek

Szokatlanul hideg lesz, és nem csak egy vagy két napig

Jelentős lehűlés várható csütörtökig Románia nagy részében az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzése szerint.

Szokatlanul hideg lesz, és nem csak egy vagy két napig
2025. május 09., péntek

A székely zászló témája is előkerült az elnökjelölti vitán

Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.

A székely zászló témája is előkerült az elnökjelölti vitán
2025. május 09., péntek

Párhuzamosan zajló útmunkálatok terhelik Székelyudvarhely közlekedését

Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.

Párhuzamosan zajló útmunkálatok terhelik Székelyudvarhely közlekedését