
Búcsú a régi naplóktól a tanári szobákban. Legalábbis néhány iskolában. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Pozitívak a visszajelzések a tavaly kísérleti jelleggel elindított digitális osztálynapló bevezetéséről. Az új tanévtől kezdve Hargita megyében, a korábbi két iskola mellett további hét iskola csatlakozott a projekthez. A tanintézetek többsége ennek ellenére egyelőre marad a hagyományos, papíralapú napló használatánál, amelynek egyik oka lehet, hogy az elektronikus, vagy e-napló működtetését saját költségvetésből kell fedezniük az iskoláknak.
2022. szeptember 05., 18:152022. szeptember 05., 18:15
Az új tanévtől kilenc iskola szeretné bevezetni a digitális naplót Hargita megyében, kérésükre a napokban érkezhet jóváhagyás a tanügyi minisztériumból. Az oktatási tárca tavaly adott erre lehetőséget az iskoláknak, egyelőre kísérleti jelleggel, azonban a megyéből mindössze két iskola élt a lehetőséggel: a vaslábi Teodor Chindea Általános Iskola és a maroshévízi O. C. Tăslăuanu Gimnázium.
– magyarázta Bartolf Hedwig, az intézménymenedzsmentért felelős Hargita megyei tanfelügyelő. Hozzátette, hogy
Ugyanakkor egyszerűen lehet általa különböző kimutatásokat készíteni többféle mutató szerint; ráadásul zoom rendszerben tematikus megbeszéléseket is lehet tartani.
Az új tanévtől további hét Hargita megyei iskola csatlakozik a kísérleti projekthez.
Utóbbi városból a Marin Preda Gimnázium, valamint a Benedek Elek Pedagógiai Középiskola, Csíkszeredából pedig egyedüliként a Kájoni János Szakközépiskola csatlakozott a kísérleti projekthez.
– mondta Sükösd Annamária, a Kájoni János Szakközépiskola igazgatója. Hozzátette, tavaly azért nem kérvényezték, mert elvárás volt, hogy párhuzamosan vezessék a papíralapú naplóval, de ettől a tanévtől ez nem kötelező, így ki szeretnék használni ennek az új lehetőségnek, az e-naplónak az előnyeit.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
szóljon hozzá!