Pontosan 19 évvel ezelőtt dr. Lupşa Alexandru idegsebész egy új alapítványt hozott létre Marosvásárhelyen azzal a céllal, hogy a beteg gyerekek beilleszkedhessenek a társadalomba, amely nem mindig jó és empatikus velük szemben. Az Alpha Transilvana Alapítvány – ahol szakemberek foglalkoznak autista, illetve különböző fogyatékkal élő gyerekekkel, fiatalokkal – március 17-én ünnepelte fennállásának tizenkilencedik évfordulóját.
2011. március 17., 16:592011. március 17., 16:59
2011. március 17., 19:342011. március 17., 19:34
Az Alpha Transilvana Alapítvány Tudor lakónegyedbeli háromemeletes, 1900 négyzetméteres székhelyét 2002-ben adták át. 1993–2001 között a munkaközösség azon fáradozott, hogy holland támogatást szerezzen az építkezéshez, a központok felszereléséhez. Jelenleg két csoportban 3–10 éves autista gyerekek, kettőben pedig súlyos szellemi fogyatékos és motorikus problémákkal küszködő 7–18 éves fiatalok társadalmi beilleszkedését segítik elő. Egy csoport pedig a 3–6 éves szellemi sérült és motorikus betegségekkel született gyerekeknek segít az integrálódásban.
Egészséges gyerekek fejlődésére is figyelnek
A nappali foglalkoztatón kívül rekuperációs tornagyakorlatokkal, képességfejlesztő játékokkal logopédusok, pszichológusok, kinetoterapeuták segítik a gyerekek fizikai, kognitív és érzelmi fejlődését, ugyanakkor csoportos és egyéni tanácsadással is szolgálnak a szülőknek. Csemete klub, babalubickolás, szülés utáni tornagyakorlatok kismamáknak és kisbabáknak, illetve a szülőkkel való beszélgetések teszik teljessé az alapítvány munkáját. Ezenkívül a 18–40 éves fogyatékkal élő felnőttek munkakeresési, illetve beilleszkedési folyamatában is segítséget nyújtanak, de saját péksége is van az alapítványnak, ahol fogyatékkal élő fiatalok segítenek a munkavégzésben, ugyanakkor ez némi pénzforrást is jelent a szervezet számára.
A beilleszkedés a cél
Az alapítvány születésnapja alkalmából kiscsoportokba szerveződve mutatták be meghívottaiknak a szervezet székhelyét, foglalkoztató központjaik tevékenységeit, de azt is megnézhettük, hogyan dolgoznak pszichopedagógusaik, pszichológusaik, kinetoterapeutáik, illetve más szakemberek. Rövidfilmek bemutatásával pedig azt a fejlődést is végigkövethettük, amelyen számos szellemi és motorikus problémákkal küszködő gyerek keresztülment az évek folyamán. Míg a 2009–2010-es tevékenységi szakaszban 26 gyerek vette igénybe a Kitartás (Perseverenţa) névre keresztelt nappali foglalkoztató központ szolgáltatásait, addig ebben az évben már 32 gyerek jár ide. Az alapítvány legfőbb célja a gyerekek fejlődése és beilleszkedése egy olyan világba, amely nem mindig jó és empatikus velük szemben – hangsúlyozta Andreia Moraru, az alapítvány igazgatója.
Györki Éva – az alapítvány „szimbóluma”
A rendezvényen jelen volt az a személy is, aki legtöbbször a kulisszák mögött marad, de jelentős szerepet tölt be az alapítvány életében: dr. Lupşa Alexandru idegsebész, az Alpha Transilvana megálmodója és megalapítója. „Az alapítvány annyi év után is megtartotta kezdeti szellemiségét, csupán új, fejlettebb formába csomagolta azt” – mondta az idegsebész, aki az alapítvány munkáját ahhoz a népballadához hasonlította, amely sok nemzet irodalmában fellelhető: Manole Mesteréhez, aki kemény munkával, sok tanácskozással és a megoldások folyamatos keresésével épített maradandót. A szervezetet megálmodó idegsebész elismerését és háláját fejezte ki Györki Évának, az Alpha Transilvana Alapítvány egykori igazgatójának tevékenységéért, fáradozásáért – az alapítvány szimbólumának nevezve az egykori intézményvezetőt, akinek egy díjat is átnyújtott az alapító. A szervezet vezetői oklevéllel díjazták a szülői bizottság munkáját is, illetve köszönetüket fejezték ki az Alpha Transilvana Alapítvány támogatóinak és munkatársainak.
Három személyautó ütközött a marosvásárhelyi Pandúrok sugárúton kedden délelőtt. Két ember sérült meg, egyiküket kórházba kellett szállítani.
Vörös jelzésű hőségriasztás lépett életbe újra kedd délelőttől Maros megyében is. A rendkívüli meleg miatt a tűzoltók a hőguta, a vízbe fulladás és a szabadtéri tüzek megelőzésére figyelmeztetik a lakosságot.
Zivatarokra figyelmeztető sárga és narancssárga jelzésű riasztásokat adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Több napja keresnek egy embert a Brassó megyei Viștea-víztározóban, egy tinédzser pedig a Szeret-folyóba fulladt bele hétfőn este Bákó megyében.
Hat megye kilenc településén okozott károkat a rossz idő hétfőn – közölte a belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztálya (DSU).
Országszerte több mint negyven ember szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük harmincegyet kórházba szállítottak.
Az elvesztegetett idő miatt most már egy hónap alatt kellene leszállítani a Fenyéd és Székelyudvarhely által közösen megpályázott buszokat, ez pedig nem megvalósítható. Van azonban egy újabb elképzelés a települések közötti járatok indítására.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
szóljon hozzá!