
Fotó: Pinti Attila
Tíz éve nyílt meg Csíkszereda uszodája, ennek apropóján nyílt nappal ünneplik a Csíki Csobbanó fennállásának tizedik évfordulóját május elsején. A születésnapi rendezvényre a belépés díjtalan, azonban regisztrációhoz kötött.
2023. április 27., 16:232023. április 27., 16:23
Csíkszereda uszodáját 2013. május elsején avatták fel; a tízéves évforduló alkalmából nyílt napot szerveznek a Csíki Csobbanóban hétfőn.
Trandafir Norbert uszodafelelős ennek kapcsán elmondta, a Facebookon létrehozott eseményen lehet regisztrálni a nyílt napra, ugyanis bár a belépés díjtalan, de
Az uszoda medencéi ugyanis legtöbb 276 személy befogadására alkalmasak.
Fotó: Pinti Attila
A belépők három órára szólnak, ha a kapacitás lehetővé teszi, akkor lehet újrázni. Az uszodafelelős kiemelte, hogy a rendszabályzat ezen a napon is érvényes, felszereléssel kell rendelkezniük a résztvevőknek, és nem fogyaszthatnak sem az uszodában, sem a környékén alkoholt. Kiemelte azt is, hogy
Az uszodát tavaly óta működtető Csíki Sport és Rekreatív Kft. vezetője, Páll Andrea főként a jövőbeni terveiket osztotta meg. Mint mondta, elsősorban az a céljuk, hogy
Fotó: Pinti Attila
Továbbá saját karbantartó csapattal végeztetik el az uszoda javítási munkálatait. Idén,
Fotó: Pinti Attila
Arra a kérdésre, hogy még mindig beázik-e a tető, azt válaszolta, hogy ezt a hibát átmenetileg sikerült orvosolniuk még a tavaly. Szintén tervezik, hogy
Fotó: Pinti Attila
Az uszodaépítési munkálatokat az Országos Beruházási Társaság (CNI) végeztette el, a költségek egyharmadát pedig a város fizette.
Fotó: Pinti Attila
Az évek során a Csíki Csobbanónak kialakult egy törzslátogatói köre. A létesítmény egyébként profi sportolóknak is edzéslehetőséget kínál, ugyanakkor a kisiskolásokat célzó úszásprogram helyszíne is.
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
szóljon hozzá!