Kedden, március 9-én délután sajtótájékoztatót tartott Székelyudvarhelyen a Magyar Polgári Párt Hargita megyei tanácsosa, Thamó Csaba.
2010. március 09., 15:352010. március 09., 15:35
Az elöljáró a szerdai tanácsülésen esedékes Hargita megyei költségvetés elfogadásáról beszélt, nehezményezte, hogy túl sok a reklámra szánt pénz. Éppen ezért módosító javaslatokat nyújtottak be, ugyanis a polgáriak szerint a megye arculatának promoválására túl nagy összegeket akarnak szánni. Számokban ez azt jelenti, hogy 240 000 lejt különítenének el reklámcélra. Az MPP ebből az összegből lefaragna 115 000 lejt, amit inkább a fogyatékosoknak kiírt pályázatokra, az ifjúsági rendezvényekre és a művelődésre írányítanának át. Thamó azt is elmondta, hogy nem tartja jónak a pályázatokat elbíráló módszert. Véleménye szerint egy, megyei tanácsosokból álló testületből kellene álljon a bizottság, valamint nem szabadna a kiírt pályázatok tevékenységi körét nagyon leszűkíteni, mivel így sokan lemaradnak a tender lehetőségekről.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!