
Kisbusz a községnek. Utazhat vele a falu apraja-nagyja
Fotó: Király Boglárka
Hétvégén gurult be Gyergyócsomafalvára az a Toyota márkájú személyszállító eszköz, amely Dányból érkezett. Az ajándékozó testvértelepülés képviselőinek arra is volt gondjuk, hogy frissen mosva, felszalagozva adják át az autót.
2017. április 10., 20:122017. április 10., 20:12
Csomafalva polgármestere, Márton László-Szilárd állítja, meglepetés volt a javából, hiszen nem tudtak róla. A 8 plusz 1 személyes, használt, ám kitűnő állapotban lévő kisbusz négy dányi vállalkozó, az ottani önkormányzat és egy szintén dányi alapítvány jóvoltából került Gyergyócsomafalvára.
– tette hozzá.
Fotó: Király Boglárka
Nem tudni, hogy a beíratási prucedúrát követően elsőként kik és hová utaznak vele, de az biztos, hogy még idén egyik célállomása Dány lesz.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!