
Kevés a szerelvény, délelőttönként pang a marosvásárhelyi vasútállomás
Fotó: Haáz Vince
A szállításügyi minisztériummal folytatott egyeztetések után Marosvásárhely kezdeményezni fogja, hogy Marosludastól a megyeszékhelyen át Szászrégenig az érintett önkormányzatok hozzanak létre egy közösségi társulást, és pályázzanak elővárosi vonatok indítására.
2022. november 10., 10:382022. november 10., 10:38
Már korábban is szó volt arról, hogy megoldható lenne, hogy a Transilvania Nemzetközi Repülőtérről vonattal utazzanak be a turisták, városlakók Marosvásárhelyre. Most egy konkrét lépés körvonalazódik: az elővárosi vasútszállítás került terítékre.
Mint a Székelyhonnak Marosvásárhely polgármesterre, Soós Zoltán elmondta, az elmúlt időszakban több egyeztetésen vett részt a közlekedési minisztérium és a kormány képviselőivel. A találkozók témája, hogy hogyan lehet a tömegközlekedésen javítani, milyen pályázati lehetőségek lesznek az elkövetkező években. Mint kiderült, az elővárosi vasúti szolgáltatás beüzemelésére lesz lehetőség.
„Azt az ígéretet kaptuk, hogy a szakminisztérium európai uniós alapokból felújítja a Marosludas–Szászrégen közötti sínpályákat. Mi, első lépésként a metropolisz-övezetben, de még az azon túl levő településeket is bevonva, létrehozzuk a Vasúti Fejlesztési Társulást. Erre azért van szükség, mert csak ezek a társulások tudnak majd 2023 végétől pénzalapokat lehívni a motorvonatok megvásárlására.
Reálisan nézve már 2024-ben elindulhat az elővárosi vasúti szolgáltatás, ami azt jelenti, hogy Marosludastól Szászrégenig gyors és új motorvonatokkal lehetne közlekedni, ezekkel megközelíteni Marosvásárhelyt és a repteret” – bontotta ki a témát a megyeközpont polgármestere.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!