
Két napig összezárva: tavaly még így zajlott a székelyudvarhelyi hackathon. Archív
Fotó: Veres Nándor
Rövid idő alatt is születhetnek formabontó megoldások, illetve a párhuzamos szakmában dolgozók is remekül segíthetik egymást, ha erre van közös fórum – lényegében így lehetne megragadni a székelyudvarhelyi Digitális Kaláka lényegét. A harmadik kiadásához érkezett a hackathon, amely – a járványhelyzetre való tekintettel – kicsit más lesz, mint a korábbi években.
2020. november 09., 15:512020. november 09., 15:51
Négyfős IT-s fejlesztőcsapatok költöztek be a Digitális Kaláka helyszínéül szolgáló terembe, ahol negyvennyolc órán át megállás nélkül folyt a munka: a Székelyföldön még rendhagyó rendezvény lényege, hogy
Harmadik alkalommal kerül megrendezenő Digitális Kalákát azonban a világjárvány újfent rendhagyóbbá teszi. A november 27. és 30. között tartandó számítástechnikai vetélkedőt a szervezők – a U-Hub Udvarhelyszéki IT&C Közösség, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és a Harghita Business Center vállalkozói inkubátorház –
Az udvarhelyi hackathonra ezúttal is négyfős IT csapatok jelentkezését várják, ellenben a járványügyi helyzet miatt sajnos nem megvalósítható, hogy a résztvevők a verseny ideje alatt egy helyszínen tartózkodjanak,
– tudtuk meg a szervezőcsapattól.
A korábbi években a versenyzőkkel találkozni is volt alkalom, idén erre is találtak megoldást a szervezők:
A közös programpontok – a megnyitó, a projektbemutatók, a zsűrizés és a zárórendezvény – az online térben fognak megvalósulni. A csapatok jelentkezése november 15-áig zajlik (a u-hub.ro oldalon), a szervezők azt javasolják, hogy az érdeklődők mielőbb regisztráljanak, hiszen a helyek száma korlátozott.
Azt azonban fontos kiemelni, hogy a fentebb vázolt tervek abban az esetben valósulhatnak meg, ha Székelyudvarhelyen nem súlyosbodik a járványhelyzet: a szervezők tehát felhívják a figyelmet arra is, hogy amennyiben szigorúbbá válnak a járványügyi intézkedések, a rendezvényt elhalasztják.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
szóljon hozzá!