
Megkerülhetetlen probléma. A háziorvosi szövetség vezetője szerint a kártyaadatok leolvasása sem működött tegnap
A panaszok szerint ellehetetlenítette a munkát az egészségügyi alaphálózatban az elektronikus egészségügyi kártyák rendszerének keddi üzemzavara. Ezúttal ugyanis offline sem olvasták le a betegek kártyaadatait az erre szolgáló elektronikus egységek. A megyei háziorvosi szövetség vezetője szerint csak a rendszeren kívül, fizetség ellenében tudták biztosítani a szolgáltatásokat, ha ez nem felelt meg a páciensnek, akkor nem tudták fogadni konzultációra.
2019. április 16., 17:422019. április 16., 17:42
„Egyáltalán nem működik a rendszer, a kártyákat se olvassa le. Az egészségügyi rendszerben jelenleg senkit nem lehet ellátni” – panaszolta kedden kevéssel dél előtt Soós-Szabó Klára, a Háziorvosok Hargita Megyei Szövetségének elnöke, megjegyezve, hogy reggel óta tart a meghibásodás. A betegellátásra vonatkozó kérdésünkre elmondta, amiatt, hogy nemcsak a rendszer működésképtelen, hanem
Csak azokat tudják fogadni konzultációra, akik vállalják a rendszeren kívül elvégzett szolgáltatások költségeit – fűzte hozzá.
Soós-Szabó Klára szerint az elektronikus rendszer a beüzemelése óta eltelt négy év alatt egyetlen napig sem működött hibátlanul,
Ugyanakkor megterhelő számukra az is, hogy a rendszerleállások által az egészségügyi szolgáltatások akadálytalan biztosításában okozott zavar miatt rájuk zúdulnak a páciensek panaszai is – nehezményezte a háziorvosok megyei szövetségének elnöke.
A rendszerleállást a biztosítottaknak nem szabad megérezniük,
– közölte megkeresésünkre Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója. Kérdésünkre hozzáfűzte, legfeljebb akkor nem tudják a rendszeren belül ellátni betegeiket a háziorvosok, ha a leállás idején a páciens kártyaadatait sem tudja elmenteni a rendszer. Ilyen esetben egy későbbi időpontban vissza kell hívniuk a pácienst a rendelőbe.
Duda Tihamér azt javasolta az egészségügyi szolgáltatóknak, hogy értesítsék az intézményt, ha hasonlót tapasztalnak. Azt is elmondta, hogy bár voltak alkalmak, amikor lassan működött a rendszer, idén ez az első leállás, és az üzemzavar országos jellegű, de a Hargita megyei panaszokról értesítették az egészségbiztosítási pénztár fővárosi központját. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a megyei kirendeltség hatáskörébe tartozó problémákat igyekeznek orvosolni, így továbbra is számítanak az egészségügyi szolgáltatók bejelentéseire.
Az elektronikus egészségügyi kártya-rendszer néhány perccel 13 óra után indult újra.
Szerdán online formában elkezdődtek a magyar-ukrán szakértői egyeztetések, ami fontos lépés a kapcsolatok újraépítésében – közölte Orbán Anita külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.
Eddig főleg azt nézték a második, negyedik és hatodik osztályosok szintfelmérő tesztjein, hogy tudja-e a gyerek a tananyagot. Idéntől azt is vizsgálnák, tudja-e használni azt a való életben. Az osztálytermi valóság azonban ennél jóval árnyaltabb.
Nicușor Dan államfő csütörtökre a Cotroceni-palotába hívta egyeztetésre az ország gazdasági és politikai helyzetéről az Egységben Romániáért parlamenti frakció, a BÉKE – Románia az első parlamenti frakció és a függetlenek képviselőit.
Kelemen Hunor szövetségi elnök kedd este ismét leszögezte, hogy az RMDSZ nem venne részt egy kisebbségi kormányban a Szociáldemokrata Párt (PSD) oldalán.
A kormánytöbbség kialakításához a pártoknak előbb-utóbb rugalmasabbá kell tenniük az álláspontjukat, mert a cotroceni-i konzultációk első fordulója után nem körvonalazódott megoldás – jelentette ki kedd este az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.
Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.
A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
1 hozzászólás