
Fotó: Gergely Imre
A borszéki Reménység sípályát mostantól csaknem egész évben, 9-10 hónapon át lehet használni a gyimesi sípályához hasonlóan. Míg télen síléceken, addig a hómentes hónapokban bobpályán lehet siklani.
2019. október 23., 20:552019. október 23., 20:55
Május közepén írta alá a finanszírozási szerződést a turisztikai minisztérium és Borszék város önkormányzata a nyári bobpálya megépítésére vonatkozóan, és október 23-án hivatalosan is átadták a létesítményt.
Fotó: Gergely Imre
Amint a megnyitón Mik József, Borszék polgármestere elmondta, ezzel a pálya a jelenlegi 3-3,5 hónap helyett 9-10 hónapig kínál élményt a vendégeknek.
Az eseményen felszólalt Bende Sándor, parlamenti képviselő, és Barti Tihamér, a megyei önkormányzat alelnöke is, a turisztikai minisztérium részéről pedig Maria Avram a projekt ellenőre volt jelen.
Fotó: Gergely Imre
Elhangzott, rekordidő, négy hónap alatt készült el a beruházás, ami mostantól egy hét alatt ősszel szét- illetve tavasszal összeszerelhető lesz.
A bobpályát a hétvégén három napig ingyenesen próbálhatták ki az érdeklődők és erre volt alkalom a hivatalos megnyitó után is. Gyerekek és nagymamák is éltek a lehetőséggel, láthatóan mindenkinek kellemes tapasztalatot jelentett.
Fotó: Gergely Imre
A létesítményt a helyi önkormányzat cége fogja működtetni, és az előzetes számítások szerint nagyobb jövedelmet fog hozni, mint a téli hónapokban a sípálya. Idén ősszel még 2-3 hétig fog működni, gyerekek 5, felnőttek 10 lejért használhatják egy alkalommal. Azonban nem az a fő cél, hogy ez hozzon plusz jövedelmet a városnak, hanem az, hogy az idegenforgalom fellendítéséhez hozzájáruljon. Ezért terveznek a közelben kalandparkot, mászófalat és jégpályát is – mondta el Mik József.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
szóljon hozzá!