
Archív
Fotó: Beliczay László
Március folyamán nagyszabású elektromos hulladékgyűjtési akciót szervez az Ecotic és a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal. Ezúttal a városban három gyűjtőponton lehet felelősen megszabadulni az elromlott, használaton kívüli elektromos készülékektől – olvasható a városháza közleményében.
2024. március 13., 08:492024. március 13., 08:49
Március 23-án, szombaton, 10 és 17 óra között a mozi (Digital 3) parkolójában, a II. Rákóczi Ferenc utca 5. szám alatt, a Tamási Áron és a Megálló utcák kereszteződésében található kis vonatállomásnál, illetve a Kaufland áruház parkolójában felállított gyűjtőpontoknál várják a környezettudatos lakókat. A leadott elektronikai hulladékért cserébe a lakók tombolát kaphatnak, amelyet a gyűjtés végén sorsolnak.A kampánnyal, illetve a nagyobb gépek elszállításával kapcsolatban további információt a 0746-136552-es telefonszámot tárcsázva kérhetnek az érintettek.
Ahogyan az korábban is lenni szokott, ez alkalommal is lehetőség lesz az elhasznált étolaj leadására is a gyűjtőpontokon.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
szóljon hozzá!