
Az épített felület 358 négyzetméter lesz, amely a Márton Áron Múzeum közelében lévő egyházi területen kap majd helyet. Archív
Fotó: Pinti Attila
Még zajlik a szükséges engedélyek beszerzése, ezért csak tavasszal látnak hozzá a Márton Áron nevét viselő multifunkcionális központ megépítéséhez Csíkszentdomokoson. A polgármester szerint nem okoz majd gondot 2018 végére befejezni az építkezést.
2017. november 14., 10:062017. november 14., 10:06
2017. november 14., 10:072017. november 14., 10:07
Az eredeti tervekhez képest nem idén ősszel, hanem csak jövő év tavaszán fognak hozzá a Márton Áron Látogatóközpont építéséhez Csíkszentdomokoson – jelezte érdeklődésünkre Karda Róbert. Csíkszentdomokos polgármestere továbbá kifejtette, még zajlik az engedélyeztetési folyamat, emiatt döntöttek úgy, hogy
Kérdésünkre, hogy a kitűzött határidőig, 2018 végéig be tudják-e fejezni a tennivalókat, a községvezető biztosított, hogy ha megkapták a szükséges engedélyeket, a kivitelező tavasszal, amint lehet, hozzálát az építkezéshez, így nem okoz majd gondot időre befejezni a látogatóközpontot.
A település a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárságtól 50 millió forintos (mintegy 730 ezer lejes) pályázati támogatást kapott tavaly, hogy létrehozhassanak egy multifunkcionális létesítményt, amely nemcsak pihenőhely az odalátogató turisták számára, hanem időszakos kiállítások, konferenciák helyszíne is lehet. A településvezetés és a Márton Áron Múzeum a helyieket is bevonja, tájékoztatja a beruházás fejleményeiről. Első lépésként a civil szervezetekkel közösen fogalmazták meg az igényeket, hogy milyen funkciót kapjon az újonnan épülő létesítmény, illetve annak részleges látványterveit májusban kifüggesztették, hogy a helyiek megfogalmazhassák észrevételeiket azzal kapcsolatban. A munkálat további előrehaladtáról is értesíteni fogják a közösséget.
A terveket Tövissi Zsolt csíkszeredai építész és csapata készítette el, amelyben két, csűrre emlékeztető, folyosóval és vizesblokkal összekötött épület szerepel, illetve egy terasz. A bejárathoz közelebb lévő épületben egy információs felület, ebédlő, kávézó rész kap helyet, valamint egy co-working iroda civil szervezetek számára. A hátsó épületben kiállítótermet alakítanak ki, amely konferenciateremként is használható lenne, mellette egy tárolóval. Az épített felület 358 négyzetméter lesz, amely a Márton Áron Múzeum közelében lévő egyházi területen kap majd helyet.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!